Külföld

Önmagát is felrobbantotta a hétfői moszkvai merénylet elkövetője

Egy detonációval megölte hétfőn Armen Szarkiszjánt, eközben magával is végzett

Önmagát is felrobbantotta az a férfi, aki hétfőn Moszkvában egy detonációval megölte Armen Szarkiszjánt, a „Donyecki Népköztársaság” ökölvívó szövetségének tiszteletbeli elnökét, az ukrán kormányerők ellen harcoló ArBat önkéntes zászlóalj megalapítóját – közölték kedden a rendvédelmi szervekre hivatkozva egybehangzóan orosz hírügynökségek.

Önmagát is felrobbantotta a hétfői moszkvai merénylet elkövetője
Orosz rendfenntartók a megrongálódott lakóház bejáratánál a robbanást követően Moszkvában, 2025. február 3-án. A Kijev által körözött kelet-ukrajnai bűnügyi főnök és szeparatista belehalt sérüléseibe, amelyeket egy moszkvai luxuskomplexumban történt robbanás okozott
Fotó: AFP/Tatyana Makeyeva

A Kommerszant című lap szerint a merénylő az ujjlenyomatai alapján egy örményországi születésű, büntetett előéletű személy. A TASZSZ állami hírügynökség azt írta, hogy a hatóságok a gyilkosság több indítékát is mérlegelik, köztük a személyes bosszú lehetőségét is.

A RIA Novosztyi szerint a nyomozás nem zárja ki, hogy Szarkiszjánnal öngyilkos merénylő végzett. Az Interfax úgy értesült, hogy a motivációk között szerepelhetett a befolyási szférák újraelosztása is, de nem vetették el az ukrán titkosszolgálatok akciójának lehetőségét sem.

A robbanás hétfő reggel Moszkva északkeleti részén, az Alije Parusza (Bíbor Vitorlák) elit lakókomplexum recepciójánál történt, amikor Szarkiszján a kíséretével együtt bement az épületbe. Az első jelentések szerint Szarkiszján a kórházba szállítást követően, egy testőre pedig a helyszínen halt meg. A keddi híradások szerint a második halott nem testőr, hanem maga a merénylő.

A merényletben további négy személy, köztük egy nő súlyosan megsebesült.

A bűnüldöző szervekre hivatkozó Kommerszant szerint a merénylő a robbantást egy MON–50-es típusú, 700 g robbanóanyagot és több mint egy kilogramm fémgolyót tartalmazó katonai gyalogsági aknával követte el, amely 50 méteres körzetben szórja szét a repeszeket.

Az ügyben gyilkosság és gyilkossági kísérlet, valamint robbanóanyag illegális birtoklása címén indult büntetőeljárás. A hírügynökségek úgy értesültek, hogy ha a bűncselekményben ukrán szálat találnak, az ügyet át fogják minősíteni terrorcselekménnyé.

Az ArBatnak mintegy ötszáz, többnyire örmény származású tagja van. Az alakulat részt vesz a kurszki régióba behatolt ukrán erők elleni harcokban. Szarkiszján szerepel az ukrán Mirotvorec által ellenségnek minősített személyek nyilvántartásában, ellene Ukrajnában 2014-ben körözést adtak ki.

Kapcsolódó írásaink