Külföld

A svéd ügyészség szerint nem szabotázsakció volt a balti-tengeri optikai kábel megrongálása

Svédország elengedte a hajót

Svédország elengedte azt a hajót, amelyet korábban azzal gyanúsított, hogy szándékosan rongált meg január végén egy Lettország és Svédország között a Balti-tenger fenekén futó optikai kábelt, az ügyészég hétfői bejelentése szerint ugyanis a vizsgálat kizárta a szabotázst.

A svéd ügyészség szerint nem szabotázsakció volt a balti-tengeri optikai kábel megrongálása
Képünkön a Vezhen nevű bolgár teherhajó látható (balra), amely azzal volt gyanúsítva, hogy megrongálta a Balti-tenger fenekén futó optikai kábelt
Fotó: AFP/TT News Agency/Johan Nilsson

A közleményben arról tájékoztattak, hogy a kábelek megrongálásához az időjárási körülmények, illetve a felszerelés és a legénység hiányosságai vezettek.

A hivatal az ügyben január 27-én indított vizsgálatot a máltai zászló alatt közlekedő, Vezhen nevű bolgár teherhajó ellen, amelynek üzemeltetője már korábban azt közölte, hogy baleset történt.

Kapcsolódó írásaink