Külföld
Aranyrudak, luxusautó, hatalom
Így bukott meg a demokrata szenátor

Menendez készpénzt, egy Mercedes-Benz gépkocsit és aranyrudakat fogadott el cserébe azért, hogy három üzletember és az egyiptomi kormány érdekeit támogassa.
Az ítélet hatalmas bukás egy olyan politikus számára, aki kubai bevándorlók gyermekeként kezdte pályafutását Union Cityben, New Jersey államban, és aki a Szenátus Külügyi Bizottságának elnökeként az egyik legbefolyásosabb amerikai szenátor lett.
A bíróság tavaly 16 rendbeli bűncselekményben találta bűnösnek, így ő lett az első amerikai szenátor, akit egy idegen kormány ügynökeként eljárva elítéltek.
A bíróságon Menendez – aki az Oroszország elleni amerikai szankciók egyik ötletgazdája, azaz atyja volt – könnyeivel küszködve vallotta be, hogy mindent elveszített, ami valaha fontos volt számára, és hogy számára mindennap egyfajta büntetés. Ugyanakkor a bíróság épületét elhagyva élesen bírálta az ügyészséget, politikai indíttatásúnak nevezve az eljárást.
Bár nyíltan nem kért kegyelmet Donald Trump elnöktől, utalt arra, hogy a Fehér Ház beavatkozhatna az ügyében. „Ez az egész politikai és a végletekig korrupt” – mondta Menendez, hozzátéve, hogy reméli, Trump helyreállítja az igazságszolgáltatás integritását.
Az ügyészek legalább 15 év börtönbüntetést és többmilliós pénzbírságot kértek Menendezre, mondván, hogy az ügy példátlan hatalommal való visszaélés és a közbizalom elárulása.
Az esküdtszék bizonyítékként hallotta, hogy az FBI ügynökei aranyrudakat és készpénzzel teli borítékokat találtak Menendez otthonában, néhányat cipőkben és a szenátor nevével ellátott kabátzsebekben elrejtve.
Az ügyben másokat is elítéltek: Fred Daibes ingatlanfejlesztő hét, míg Wael Hana, egy halal tanúsítványokat kibocsátó vállalkozó nyolc év börtönt kapott. A politikus fellebbezést nyújtott be, ügyvédei szerint hosszú közszolgálati pályafutása és kora miatt enyhébb büntetést érdemelt volna.