Külföld

Tengerfelszíni cirkálórakéta-kísérletet hajtott végre Észak-Korea

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) szombaton tengerfelszíni stratégiai cirkálórakéta-kísérletet hajtott végre, hogy megerősítse védelmi képességeit az Egyesült Államok és Dél-Korea legutóbbi katonai provokációi közepette – jelentette a hivatalos Koreai Központi Hírügynökség (KCNA).

Tengerfelszíni cirkálórakéta-kísérletet hajtott végre Észak-Korea
Tengerfelszíni cirkálórakéta-kísérletet hajtott végre Észak-Korea
Fotó: AFP/KNS/KCNA/STR

A próbaindítás során a stratégiai cirkálórakéták pontosan eltalálták az előre meghatározott célpontokat, végighaladva az 1500 kilométer hosszú elliptikus és nyolcas alakú kijelölt repülési pályán, és nem voltak negatív hatással a szomszédos országok biztonságára – áll a jelentésben.

A legújabb katonai lépés a jelentés szerint része az ország védelmi képességeinek kiépítésére irányuló terveknek, hogy a változó regionális biztonsági körülményeknek megfelelően növeljék a potenciális ellenséggel szembeni stratégiai képességek hatékonyságát.

Az ország „mindig felelősségteljes módon, határozott erőfeszítéseket fog tenni annak érdekében, hogy a jövőben még erősebben fejlett katonai erőre támaszkodva teljesítse fontos küldetését és kötelességét a tartós béke és stabilitás védelmében” – idézte a közlemény Kim Dzsongünt, a Koreai Munkáspárt főtitkárát és a KNDK Állami Ügyek Bizottságának elnökét, aki felügyelte a szombati fegyvertesztet.

A KNDK külügyminisztériuma vasárnap közleményben ítélte el az Egyesült Államokat és Dél-Koreát a legutóbbi katonai provokációk miatt, és megerősítette az Egyesült Államokkal szembeni keményvonalas álláspontját.

A minisztérium közleményében „súlyos provokációknak” nevezte közleményében az Egyesült Államok és Dél-Korea hónap elején tartott közös légi hadgyakorlatát és lőgyakorlatát, valamint az Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán stratégiai bombázók részvételével tartott háromoldalú légi hadgyakorlatát, amelyek „veszélyt jelentő változót adtak a Koreai-félsziget és a régió instabil biztonsági környezetéhez”.

„A KNDK külügyminisztériuma szoros figyelemmel kíséri az Egyesült Államok és a Koreai Köztársaság katonai provokációit, amelyek fokozzák a feszültséget a Koreai-félszigeten, és komolyan figyelmezteti őket, hogy az ilyen lépések ellenlépéseket vonnak maguk után” – fogalmaz a közlemény.

Kapcsolódó írásaink

Jun Szogjol szabadulhat?

ĀAz dél-koreai bíróság elutasította a felfüggesztett elnök fogva tartásának meghosszabbítását