Külföld

Robbanás történt egy lengyelországi bányában

Tizenhat vájár megsérült, többségüket kórházba szállították

Robbanás történt a Jastrzebiei Széntársaság (JSW) Knurów-Szczyglowice sziléziai szénbányájában, tizenhat vájár megsérült – közölte szerdai sajtóértekezletén Lukasz Pach, a Katowicében működő vajdasági mentőszolgálat igazgatója.

Robbanás történt egy lengyelországi bányában
A legtöbben égési sérüléseket szenvedtek, de egyeseket végtagsérüléssel, illetve zúzódásokkal is ápolnak a kórházban (képünk illusztráció)
Fotó: BSIP via AFP/LECA

A több mint 850 méteres mélységben történt robbanás után a tizenhat sérült közül tizennégyet kórházba kellett szállítani, egy vájár felszínre szállítása pedig még folyamatban van – közölte Pach. Hozzátette: az egyik sérült egy ideig életveszélyes állapotban volt, de állapotát már stabilizálták.

A legtöbben égési sérüléseket szenvedtek, de egyeseket végtagsérüléssel, illetve zúzódásokkal is ápolnak – mondta el az igazgató.

Adam Rozmus, a JSW igazgatóhelyettese újságírókkal közölte: a bányából összesen 44 embert menekítettek ki.

A robbanást előzetes megállapítások szerint metángáz okozhatta, a műszaki berendezés jelenlegi adatai pedig arra utalnak, hogy a tárnában tűz keletkezett – számolt be Adam Rozmus.

Kapcsolódó írásaink