Külföld

Scholz elmondta, mire készül Amerika

Bizakodik a német kancellár

Olaf Scholz nem számít arra, hogy Donald Trump leendő amerikai elnök leállítja az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást – erről a német kancellár maga beszélt pénteken Ulf Kristersson svéd miniszterelnökkel együtt tartott berlini sajtótájékoztatón.

Scholz elmondta, mire készül Amerika
Olaf Scholz szerint Donald Trump nem fogja leállítani Ukrajna katonai támogatását
Fotó: AFP/DPA Picture-Alliance/DPA/Michael Kappeler

Megbeszélésük után Scholz bizakodását fejezte ki, hogy „az Európa és az Egyesült Államok közötti kedvező együttműködés a jövőben is sikeres lesz, beleértve az Ukrajnának nyújtott támogatás kérdését is” – mondta.

„Nem számítok arra, hogy Washington abbahagyja az Ukrajna védekezéséhez nyújtott támogatását” – jelentette ki.

A tavalyi amerikai választási kampány során Trump többször kijelentette, hogy 24 órán belül véget tudna vetni az ukrajnai háborúnak, és egyes politikusok attól tartanak, hogy a terv részeként az Egyesült Államok csökkentheti az Ukrajnának nyújtott támogatást. Kristersson emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok a legfontosabb katonai támogatója Ukrajnának, és Washingtont Németország követi.

Mostani nyilatkozata szerint a szociáldemokrata Scholz továbbra is kitart az álláspontja mellett, miszerint Ukrajna támogatását az úgynevezett német adósságfék felfüggesztésével kell finanszírozni. Ezt az álláspontját a zöldpárti Annalena Baerbock német külügyminiszter a sajtótájékoztatót követően bírálta: úgy vélte, hogy Scholz visszaél a témával a most folyó német választási kampányban.

„Az egyetlen megoldás anélkül, hogy (a támogatást) mindenütt megszorításokkal finanszíroznánk Németországban, a további hitelfelvétel” – mondta Scholz a sajtótájékoztatón. És „ez az az út, amelyet gyakorlatilag minden körülöttünk lévő ország követett” – tette hozzá a kancellár.

A sajtó előtt azt is megismételte: elfogadhatatlannak tartja, hogy Trump tanácsadójelöltje, Elon Musk milliárdos megpróbálta befolyásolni a német választási kampányt azzal, hogy úgy foglalt állást: „egyedül az AfD (Alternatíva Németországért párt) mentheti meg Németországot”.

A kancellár kijelentette, hogy Musk „sok országban a szélsőjobboldalt támogatja”, és „ez elfogadhatatlan, veszélyezteti Európa demokratikus fejlődését, veszélyezteti társadalmunkat, ezt a hozzáállást bírálni kell”.

Kapcsolódó írásaink