Külföld

Libanonba érkezett António Guterres ENSZ-főtitkár

Libanonba érkezett csütörtök este António Guterres ENSZ-főtitkár – közölte helyettes szóvivője, Farhan Haq.

Libanonba érkezett António Guterres ENSZ-főtitkár
Libanonba érkezett António Guterres ENSZ-főtitkár
Fotó: AFP/Angela Weiss

António Guterres pénteken látogatást tesz az ENSZ-békefenntartóknál Dél-Libanonban, ahol november vége óta tűzszünet van érvényben az Irán-barát Hezbollah síita fegyveres mozgalom és Izrael között. Szombaton a tervek szerint az ország vezetőivel találkozik.

Libanonnak kétévi szünet után újra van államfője Joseph Aun, valamint új miniszterelnöke Navaf Szalám személyében.

Az ENSZ ideiglenes libanoni missziójának (UNIFIL) kötelékében mintegy tízezer kéksisakos szolgál az országban, a Biztonsági Tanács 2006-ban elfogadott határozatának betartását felügyelve.

Pénteken – négy évvel előző látogatása után – Emmanuel Macron francia elnök is Libanonba utazik, amely egykoron francia protektorátus volt. A francia elnöki hivatal közleménye szerint a látogatás célja, hogy Macron „segítséget nyújtson” libanoni kollégájának, az egy hete megválasztott Joseph Aunnak és Navaf Szalám kijelölt kormányfőnek „Libanon szuverenitásának megerősítésében, jólétének biztosításában és egységének megőrzésében”. Macron mindkét politikussal találkozik, tárgyal továbbá a Hezbollah szövetségesének számító Nabih Berri házelnökkel is. Tárgyal António Guterressel, továbbá találkozik az UNIFIL vezérkari főnökével, valamint a fegyverszünet betartásának ellenőrzésére francia és amerikai közvetítéssel létrehozott intézmények vezetőivel is.

Kapcsolódó írásaink