Külföld

Szomorú beismerés, nem segítettek az amerikai fegyverek Kijevnek

Pedig a Biden-kormányzat egy újabb, ötszázmillió dolláros katonai segélyt jelentett be Kijevnek

Az amerikai fegyverszállítások nem igazán segítettek az ukrán fegyveres erőkön.

Szomorú beismerés, nem segítettek az amerikai fegyverek Kijevnek
Ebből az amerikai Abramsből sem maradt sok
Fotó: AFP/Olga Maltseva

Őszintén meg kell mondani, a fegyverszállításaink nem igazán tudtak érdemben segíteni az ukránoknak – jelentette ki egy amerikai kormányzati tisztviselő a Reuters hírügynökségnek. Mint az orgánum cikkéből egyebek mellett kiviláglik, Egyik lépés, azaz Abrams, az F–16 és ATACMS biztosítása sem hozott túlzott sikert a fronton.

A hírügynökség forrása azt ugyanakkor elismerte, hogy a Kijevnek ígért fegyverek és lőszerek nagy részét már átadták az ukrán erőknek, a többi pedig már úton van. A lapban hozzáteszik, csütörtökön a Biden-kormányzat egy újabb, ötszázmillió dolláros katonai segélyt jelentett be Kijevnek. Utóbbi légvédelmi rakétákat és az F–16-os vadászrepülőgépek támogató berendezéseket tartalmaz.

Kapcsolódó írásaink