Külföld

Csörte Fico és Zelenszkij között

Összekülönbözött az uniós csúcson Volodomir Zelenszkij és Robert Fico, akik öt kérdésben nem értenek egyet.

Csörte Fico és Zelenszkij között
Robert Fico szintén békét szeretne
Fotó: AFP/Nicolas Tucat

Alapvető témákban nem jutott közös nevezőre Robert Fico és Volodimir Zelenszkij a brüsszeli uniós csúcson. A legnagyobb eltérés a földgázszállítás kérdésében mutatkozik – írja a pozsonyi Új Szó. Mint a cikkből egyebek mellett kiderül, a szlovák miniszterelnök ugyan megérti, hogy ukrán kollégája nyomás alatt áll, de kifogásolta, hogy a zárt ajtók mögött elhangzott szavai kiszivárogtak.

Zelenszkij ugyanis megemlítette saját sajtótájékoztatóján Robert Ficót, kifogásolva, hogy valaki azért ellenzi az orosz gáz szállításának leállítását, mert akkor elesik a nyereségtől. Hangsúlyozta, hogy Ukrajnában embereket ölnek meg azon a pénzen, amit Oroszország kap az eladott földgázért.

A tudósítás szerint Fico elmondta kollégájának, hogy hazája nem hajlandó nagyobb részt vállalni Ukrajna támogatásából, ha Donald Trump amerikai elnök leállítaná vagy apasztaná keleti szomszédunk pénzelését. Kijelentette azt is, nem hisz a konfliktus katonai megoldásában, és továbbra is elutasítja, hogy fegyverekkel segítse Kijevet.

„Zelenszkij elutasít minden tűzszünetet” – jelentette ki Fico. Hozzátette azonban, hogy több uniós tagország is ezen az állásponton van.

Kapcsolódó írásaink

Fico: Én kedvelem az oroszokat

ĀA szlovák kormányfő együttérzését fejezte ki az oroszoknak és figyelmeztette az EU-t a „száraz” gázvezetékekre