Külföld
Izrael támadást intézett Irán ellen

A légitámadás több órán át, több hullámban tartott, a gépek katonai célpontokat, elsősorban rakéta- és légvédelmi rendszereket bombáztak – közölte az izraeli média.
A vadászgépek Izraelt fenyegető rakétákat gyártó üzemekre, iráni légvédelmi létesítményekre mértek csapást, amelyek korlátozhatnák a légierő cselekvési szabadságát, valamint föld-föld ballisztikus rakéták indító állomásait támadták.
Egy katonai forrás szerint mintegy húsz iráni célpontra mért csapást Izrael.
A hadműveletben több tucat izraeli vadász-, hírszerző, és légiüzemanyag-töltő repülőgép vett részt Irán területén, több helyszínen. A harci gépek biztonságban visszatértek – közölte az izraeli média.
Az okozott károk felmérése tart, de az IDF már most szélesebb cselekvési szabadsággal rendelkezik – jelentették izraeli katonai források.
Közölték: bebizonyították, hogy a zsidó állam bárhol támadhat a Közel-Keleten. „Ha az iráni rezsim elköveti azt a hibát, hogy újabb eszkalációba kezd, kötelesek leszünk válaszolni rá” – közölte az izraeli hadsereg szóvivője szombat reggel.
Teherán szerint jelentős károkozás nem történt
Irán légvédelmi parancsnoksága sikeresen elhárította a síita állam több területe ellen végrehajtott izraeli légtámadást, amely csak „korlátozott károkat” okozott – közölte a Tasnim iráni hírügynökség.
A jelentés szerint az izraeli erők Teherán, Huzesztán és Ilám tartományokban lévő katonai létesítményeket vették célba annak ellenére, hogy Irán korábban arra figyelmeztette Izraelt, kerülje az ország ellen irányuló „kockázatos akciókat”.
Teherán állítása szerint az integrált iráni légvédelmi rendszer sikeresen elhárította a hajnali támadást, illetve jelentősen korlátozta a légicsapások okozta károk mértékét. Az incidens kivizsgálása folyamatban van – tették hozzá.
Az iráni hadsereg nyilatkozatát az állami televízióban is felolvasták, felvételeket azonban nem mutattak a károkról.
Korábban a Tasnim ügynökség egy meg nem nevezett kormányzati forrásra hivatkozva azt írta, „nincs kétség afelől, hogy Izrael megfelelő választ fog kapni bármilyen akcióra”.
Irán hetek óta készült egy izraeli válaszcsapásra, miután október 1-jén mintegy kétszáz ballisztikus rakétát lőtt ki a zsidó államra, megtorlásul a Teheránnal szövetséges libanoni Hezbollah síita milíciával szemben indított izraeli szárazföldi katonai műveletért.