Külföld
Megállapodást kötött Magyarország és Csád
Szijjártó Péter: Kétszázmillió euró értékű kötött segélyhitelprogramot nyújtunk

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a csádi kollégájával folytatott találkozóját követően arról számolt be a Facebookon, hogy ott folytatták Abderrahmán Kulamallahhal, ahol két héttel ezelőtt Budapesten abbahagyták.
„Pontosabban szintet lépünk azzal, hogy aláírjuk a kétszázmillió euró értékű kötött segélyhitelprogramot, amelyet Magyarország nyújt Csádnak” – tájékoztatott.
„Ennek értelmében magyar cégek kapnak megrendelést, és dolgozhatnak a csádi élelmiszeripar erősítésén, illetve a vízellátás, az oktatás, valamint a digitalizáció fejlesztésén” – húzta alá.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az Európai Unióba irányuló illegális migrációt nem lehet megállítani a Száhel-térséggel való együttműködés nélkül. „És pontosan tudjuk, hogy Csád milyen fontos stabilizáló szerepet játszik Afrika ezen kritikus térségében” – mutatott rá.
„Ezért nyújtunk segítséget, amivel nemcsak a magyar vállalatok járnak jól, de az afrikai emberek is” – tette hozzá.