Külföld
Lemondott a szlovén oktatási miniszter
Darjo Felda visszatér a tudományos életbe
A szóvivő nem árulta el az ezt firtató újságírói kérdésre, hogy a miniszterelnök elégedett volt-e Felda munkájával. „Erről majd a miniszterelnök maga beszél” – hangsúlyozta.
Hozzátette, hogy Felda visszatér a tudományos életbe. Mielőtt 2023 januárjában elfoglalta a posztot, a Primorska Egyetem Pedagógiai Karán oktatott professzorként.
Feldát több szakmai szervezet is bírálata, amiért szerintük miniszterként gyenge teljesítményt nyújtott, és figyelmen kívül hagyta a szakértők véleményét. A kormánykoalíció egyes tagjai is elégedetlenek voltak hivatali teljesítményével, ami felerősítette a leváltásával kapcsolatban elindult találgatásokat.
A múlt héten a koalíciós pártok megállapodtak abban, hogy az oktatásfejlesztés lesz a kormány egyik legfontosabb feladatat, Golob pedig további pénzügyi és jogi támogatást ígért a területen a következő hónapokra.
Logaj harmadik ciklusát tölti az Oktatási Intézet igazgatójaként, amely 2026 nyarán járna le, de idén nyáron bejelentette, hogy 43 év oktatási munka után nyugdíjba vonul.
Az előző tárcavezető a kormányfő pártjának, a Szabadság Mozgalomnak (Gibanje Svoboda) a kvótájából került miniszteri pozícióba. Miután leváltását hivatalosan is a Nemzetgyűlés elé terjesztik, utódját meghallgatja a parlament illetékes bizottsága, csak azután szavaznak a kinevezéséről.
A Robert Golob vezette hárompárti baloldali kormány, amelynek a Szabadság Mozgalom, a Szociáldemokraták (SD) és a Baloldal (Levica) a tagja, 2022. június 1-jén alakult meg, és azóta Felda a nyolcadik miniszter, aki távozott posztjáról.
Eközben a kormánykoalíció döntött az új védelmi miniszter személyéről is. Borut Sajovicot, a Szabadság Mozgalom frakcióvezető-helyettesét javasolták a tisztség betöltésére.
Sajovic Marjan Sarecet váltja a tárca élén, aki azután távozott, hogy júniusban megválasztották európai parlamenti képviselőnek. A védelmi minisztériumot azóta a kormányfő vezeti.