Külföld
A fehérorosz elnök szerint a legtöbb ukrán gyűlöli Zelenszkijt
Az ukrán kormány nincs kapcsolatban saját népével, amely nem akar meghalni

„Nácik már nincsenek – állította, azzal érvelve, hogy – az a néhány »fanatikus« nacionalista, aki Ukrajnában maradt, »már nem határozza meg a trendet« – jelentette ki az elnök. – Így a szomszédos országot gyakorlatilag „nácimentesítették” – idézte a fehérorosz elnököt az oroszhirek.hu.
Lukasenka szerint az ukránok mintegy 70 százaléka „gyűlöli Zelenszkijt, mert egyet ígér, és mást tesz; mert emberek halnak meg”. A belarusz vezető nem részletezte a becslései mögött álló statisztikákat, de megjegyezte, hogy országába az utóbbi időben nagyszámú harcképes korú ukrán érkezik, akik családjukkal együtt „menekülnek a háború elől”.
Fehéroroszország néhányuknak munkát és szállást biztosít, míg mások nyugati országokba mennek tovább. „Közülük 99 százalékban férfiak, akik nem akarnak harcolni” – tette hozzá az elnök.
A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KIIS) által június elején közzétett közvélemény-kutatási eredmények szerint az ukránok mintegy 43 százaléka úgy véli, hogy Zelenszkij alatt hanyatlik a demokrácia. Közülük 28 százalék a hatóságokat hibáztatta, és csak 11 százalék az Oroszországgal zajló konfliktust jelölte meg a hanyatlás fő okaként. A megkérdezettek közel fele azt is állította, hogy a gazdasági feltételek, beleértve az átláthatóságot és a kormányzat tisztességes hozzáállását a vállalkozásokhoz, romlottak Zelenszkij kormányzása alatt.
Zelenszkij továbbra is hatalmon van Ukrajnában annak ellenére, hogy hivatali ideje hivatalosan május 20-án lejárt. A komikus-politikus a folyamatban lévő katonai konfliktus miatt általa bevezetett hadiállapotra hivatkozva úgy döntött, hogy nem tart elnökválasztásokat.