Külföld
A francia sajtó már Macron lemondásáról ír
Le Penék nyertek a tengeren túli megyékben, a többi vasárnap 8 után kiderül

Ezzel együtt eddig Le Penéknek áll a zászló. Legalábbis a tengeren túli megyékben két mandátumot már behúztak: az RN jelöltjei nyertek ugyanis Réunionon és Mayotte-on.
A francia sajtó közben azt latolgatja, hogy egy számára kedvezőtlen fordulat esetén lemond-e Emmanuel Macron, és ha igen, akkor ki léphet a helyére? Az alkotmány 7. cikke szerint egyelőre Gérard Larcher, a Szenátus elnöke. Az új elnökválasztást pedig a köztársasági elnök lemondásától számított három-hét héten belül kell megtartani.
A francia választások második fordulójának végleges eredményét várhatóan csak holnap hirdetik ki, mivel kiugró volt a részvétel, sok szavazatot kell összesíteni, és megküldeni a Belügyminisztériumba. Az exitpollok viszont a múlt héten sem tévedtek sokat, így 8 óra után már viszonylag pontos képet kaphatunk.