Külföld

A kínai külügyminisztérium emlékeztette a finn elnököt

Kínai külügyminisztérium: Mi mindig a béke és a párbeszéd oldalán fogunk állni

A kínai külügyminisztérium emlékeztette Alexander Stubb finn elnököt, aki Moszkva Pekingtől való függőségéről beszélt, hogy Oroszország és Kína nagy, független országok. Mao Ning, a kínai külügyminisztérium szóvivője reagált a finn vezető szavaira – jelentette a RIA Novosztyi.

A kínai külügyminisztérium emlékeztette a finn elnököt
Képünk illusztráció
Fotó: NorthFoto

„Kezdjük azzal, hogy Kína és Oroszország független, nagy országok. Kína nem az ukrán válság megteremtője, és nem is részese. Mi mindig a béke és a párbeszéd oldalán fogunk állni, támogatjuk az együttműködést minden féllel, beleértve Oroszországot is” – mondta a diplomata.

Ahogy korábban portálunk is megírta Stubb azt mondta, hogy az ukrajnai konfliktusnak egyetlen telefonhívással véget lehetne vetni. Szerinte Oroszország függ Kínától, és „Hszi Csin-ping egyetlen telefonhívása megoldaná ezt a válságot”.

Kapcsolódó írásaink