Külföld

IPSOS: A Nemzeti Tömörülés nyerte a francia választások első fordulóját

A szélsőjobboldalinak kikiáltott Nemzeti Tömörülés (RN) és szövetségesei a szavazatok 33,2 százalékát, a baloldali Új Népfront 28,1 százalékát, Macron centrista Együtt formációja 21 százalékát, a konzervatív Republikánusok (LR) 10 százalékát szerezte az előrehozott választások első fordulóján az Ipsos/Talan exitpollja szerint. A 577 választókerületből az előrejelzések szerint 285-315-ben lehet második forduló.

IPSOS: A Nemzeti Tömörülés nyerte a francia választások első fordulóját
A francia Nemzeti Tömörülés támogatói már hangolnak az estére
Fotó: AFP/Francois Lo Presti

Emmanuel Macron francia elnök közvetlenül az eredmények előrejelzésének közzététele után arra szólította fel a választókat, hogy a július 7-én tartandó, döntő második választási fordulóban akadályozzák meg a szélsőjobboldal győzelmét.

Ennek érdekében „széles körű” összefogásra szólította fel a „republikánus és demokratikus” jelölteket. Ennek jegyében pedig az őt támogató politikai erő 60 képviselőjelöltjét hívja vissza a második forduló előtt.

A baloldal gyorsan reagált: Jean-Luc Mélenchon, a francia Insoumise vezetője felszólította az új Népfrontot, hogy vonja vissza jelöltjeit „abban az esetben, ha egy körzetben az RN győzedelmeskedik, mi pedig a harmadik helyen vagyunk”.

„A köztársasági elnök úgy tűnik, hogy önmagát semmisíti meg, a többség romokban van . Ha tisztában vagyunk azzal, hogy az elsődleges cél annak megakadályozása, hogy a szélsőjobb megnyerje a parlamenti választásokat, tisztában kell lennünk a szükséges összefogással is. Felszólítok minden szavazót, hogy akadályozza meg, hogy a szélsőjobb még több választókerületeket nyerjen meg” – ezt Francois Hollande volt köztársasági elnök, az Új Népfront jelöltje mondta.

A Republikánusok viszont nem kérnek az összefogásból. A párt közleménye szerint „a macronizmus halott”. Ugyan szavazásra szólították fel az embereket, de csak annyit kértek tőlük, hogy a második fordulóban is az LR jelöltjeire voksoljanak, ahol állva maradtak, más esetekben a döntést a választókra bízzák.

Éric Ciotti ennél tovább ment, amikor azt nyilatkozta, hogy a győzelem látótávolságon belül van, és a Nemzeti Tömörülés támogatására buzdított.

A korábbi kutatások szerint, ha a francia választási rendszer egyfordulós lenne, Le Penék akár abszolút többséget is szerezhetnének a Nemzetgyűlésben. Így viszont bármi lehet.

Az Ipsos/Talan most úgy becsüli, hogy a Nemzeti Tömörülés 230-280 mandátumot szerezhet meg az 577-ből, ezzel a legnagyobb frakció lehet.

„Abszolút többségre van szükségünk ahhoz, hogy Jordan Bardellát kinevezzék miniszterelnöknek” – ez pedig már Marine Le Pen jelentette ki vasárnap este arra utalva, hogy relatív többség esetén a francia elnök biztosan megpróbálna összetákolni valamilyen koalíciót.

A Nemzeti Tömörülés vezetője (akit 58,14 százalékkal választották újra az első fordulóban Pas-de-Calais-ban) ezért felszólította a franciákat, hogy a második fordulóban ismét szavazzanak a jelöltjeikre, mert ez kell ahhoz, hogy Jordan Bardellát Emmanuel Macron miniszterelnökké nevezze ki.

Marine Le Pent egyébként már az első fordulóban megválasztották a Pas-de-Calais 11. választókerületében.

A párt miniszterelnökjelöltje, Jordan Bardella kijelentette: „az együttélés miniszterelnöke kíván lenni, tiszteletben tartva az alkotmányt”. (Az együttélés azt jelenti a francia belpolitikában, hogy az elnök és a kormány nem azonos párthoz tartoznak.)

„Azzal, hogy az RN jelöltjeit az élre állították, a franciák megfellebbezhetetlen ítéletet hoztak, [és] példátlan reményt keltettek az országban” – mondta, hozzátéve, hogy az Új Népfront zűrzavarba sodorná az országot, miközben az RN az „egyetlen köztársasági és hazafias védőbástya.”

Mint ismert, Emmanuel Macron június 9-én, az EP-választások eredményeivel szembesülve feloszlatta a francia nemzetgyűlést, és előre hozott választásokat írt ki. A szavazás első fordulóját június 30-ra, a másodikat pedig július 7-re írta ki. A tét: 577 parlamenti mandátum sorsa és az, hogy ki alakíthat kormányt.

Az első fordulóban azok a jelöltek nyernek, akik legalább a szavazatok ötven százalékát és még egyet bezsebelnek. A közvélemény-kutatások szerint a választók körében a Marine Le Pen fémjelezte Nemzeti Tömörülés a legnépszerűbb, a második helyen a baloldali pártokat tömörítő Új Népfront, a harmadik helyen Macron liberálisai állnak.

Kapcsolódó írásaink