Külföld

Mit keresett Barack Obama féltestvére a kenyai véres tüntetésen?

Véres tüntetések voltak Kenyában az elmúlt napokban. A megmozdulások azután kezdődtek, hogy az IMF diktátuma alapján az egyébként pazarló kormány extra adót akart kivetni többek között a kenyérre és a pelenkára is. Az országban történtek, amelyről a legfrissebb hírlevelében írt részletesen a Reuters, rávilágítanak a tömeges migráció okaira épp úgy, mint arra, hogy milyen messzire nyúló hatásai vannak az ukrajnai háborúnak.

Mit keresett Barack Obama féltestvére a kenyai véres tüntetésen?
Rohamrendőrök tepernek le egy kenyai tüntetőt
Fotó: AFP/Luis Tato

Auma Obama kenyai aktivista, Barack Obama volt amerikai elnök féltestvére a nairobi parlament épülete előtti tüntetésen könnygázzal szétoszlatott demonstrálók között volt – derült ki a CNN-nek adott interjújából.

A helyi mentősök szerint legalább 23 ember meghalt, és több mint 300-an megsebesültek, amikor a rendőrség rátámadt kedden az adóemelések ellen tiltakozó, a parlament épületét megrohamozni próbáló tömegre.

Washington közölte, hogy az Egyesült Államok szorosan figyelemmel kíséri a nairobi helyzetet, és nyugalomra szólít fel.

Ezek után William Ruto kenyai elnök szerdán visszavonta a tervezett adóemeléseket, de egyes tüntetők a közösségi médiában közölték, hogy Ruto visszakozása ellenére folytatják a csütörtökre tervezett tüntetést, és sokan megismételték a lemondását követelő felhívást.

Kenya tüntetés
A helyi mentősök szerint legalább 23 ember meghalt, és több mint 300-an megsebesültek, amikor a rendőrség rátámadt a tömegre
Fotó: AFP/Simon Maina

„Egyesítsük a fiatalokat és az időseket, mint még soha”

John Aron, egy Nairobi Kibera negyedéből származó férfi azt mondta, hogy a tüntetők egy vadonatúj mozgalom részesei. „Ez úgy egyesíti a fiatalokat és az időseket, mint még soha semmi” – fogalmazott a 29 éves férfi a Reutersnek.

Alig egy hét alatt az, ami a kenyai fiatalok alapvető fogyasztási cikkekre kivetett adóterhekkel szembeni online dühkitörésként indult, országos mozgalommá szélesedett, amely elszakadt azoktól a politikusoktól, akik hagyományosan a tömegeket mozgatják.

Az utcákon és a közösségi médiában a jelszavak az adókról a teljes politikai átalakításra való felhívásra váltottak át. „Rutónak mennie kell!” – skandálták a tömegek.

Szerdai beszédében Ruto megvédte a kenyérre, étolajra és pelenkára kivetett adók emelésére irányuló törekvését, mondván, azt a kenyai adósságállomány csökkentésének szükségessége indokolja, amely megnehezítette a hitelfelvételt, és jelentősen rontja a valutát.

Elismerte azonban, hogy a lakosság elsöprő többséggel elutasította a pénzügyi törvényjavaslatot. Azt mondta, hogy most párbeszédet kezd a kenyai fiatalokkal, és másféle megszorító intézkedéseken fog dolgozni, kezdve az elnökség költségvetésének csökkentésével.

Tüntetők az adóemelések és a 2024-es pénzügyi törvényjavaslat elleni országos sztrájk során Nairobi belvárosában, 2024. június 25-én
„Rutónak mennie kell!”
Fotó: AFP/Tony Karumba

Növekvő megélhetési költségek és korrupció

A korábbi kenyai tüntetésekkel ellentétben a mostani megmozdulások szervezői széles körben szólították meg azokat, akik belefáradtak az emelkedő megélhetési költségekbe és a korrupcióba.

Ha Ruto engedménye az adókkal kapcsolatban csökkenti is a további zavargások közvetlen veszélyét, még mindig a nehéz helyzetben lévő állampolgárok és a hitelezők – például a Nemzetközi Valutaalap – egymással versengő követelései között vergődik a kormány, amelynek muszáj csökkentenie a hiányt annak érdekében, hogy több finanszírozáshoz jusson.

A törvényhozók már kivettek néhány intézkedést a pénzügyi törvény végleges változatából, többek között a már említett, a kenyérre és az étolajra kivetett adót, de másokat beiktattak a költségvetési hiány elkerülése érdekében.

A néhai kenyai igazságügyi miniszter, Tom Mboya szobrát egy Elutasítani, nem módosítani feliratú plakát díszíti a tüntetésen
A néhai kenyai igazságügyi miniszter, Tom Mboya szobrát egy Elutasítani, nem módosítani feliratú plakát díszíti a tüntetésen
Fotó: AFP/Kabir Dhanji

 Munkahelyek és lehetőségek becsatornázása

Összehasonlításképpen: egy szakképzetlen mezőgazdasági munkás fizetése 808 kenyai shillinggel (2311 forint), 7544 shillingre (21 576 forint) nőtt 2017–2022 között, míg a parlamenti képviselőknek ugyanebben az időszakban 33 százalékkal, 532 500 shillingről (1 523 028 forint) 710 000 shillingre (2 030 704 forint) emelkedett a fizetésük – derül ki a Kenyai Nemzet című újság által közölt statisztikai adatokból.

A tüntetők közül sokan azt mondták, hogy elegük van abból a politikai rendszerből, amelyben a nagy pártok felváltva vannak hatalmon, és a munkahelyeket és lehetőségeket a támogatóiknak és az etnikai csoportjaikhoz tartozó embereknek juttatják.

„A szüleink cserbenhagytak minket. Törzsi vonalak mentén szavaztak” – mondta a 26 éves Derick Kolito a Reutersnek. Elmondta, hogy mesterdiplomája van könyvelésből, de nem sikerült munkát találnia. Mint mondta: „Parasztok fia vagyok. Keresztapának kell lenned ahhoz, hogy munkát kapj... Bárcsak egy másik országban születtem volna.”

A kenyaiak számos gazdasági sokkhatás miatt szenvednek, amelyeket a Covid–19-világjárvány elhúzódó hatása, az ukrajnai háború, a két egymást követő év aszálya és a valuta leértékelődése okozott.

Tüntetők haladnak a rendőrség felé nairobiban kormány által tervezett adóemelések ellen
A tüntetőknek elegük van abból, hogy a nagy pártok felváltva vannak hatalmon, és a munkahelyeket a támogatóiknak és az etnikai csoportjaikhoz tartozó embereknek juttatják
Fotó: AFP/Simon Maina

Kapcsolódó írásaink