Külföld

Kiszámították, mennyi bomba hullott Ukrajnára júniusban

Az ukrán elnök bejelentette, hogy a hónap eleje óta hány irányított bombát vetettek be az oroszok a háborúban. Az elképesztő szám mellett a hadihelyzetről is tájékoztatott, amit az AFP közölt.

Kiszámították, mennyi bomba hullott Ukrajnára júniusban
Volodimir Zelenszkij szerint a nyugati támogatás ellenére is nehéz a helyzet
Fotó: NorthFoto

Volodimir Zelenszkij szerint Oroszország a hónap eleje óta több mint 2400 irányított bombát vetett be Ukrajna ellen. Ebből mintegy 700-at csak a keleti Harkiv régióra lőttek ki – mondta az ukrán elnök szombat esti videóbeszédében.

„Ez kiszámított terror” – tette hozzá.

A mentők szerint legalább két ember meghalt egy irányított bombatámadásban, amelyet szombat este követtek el egy lakóház ellen a régió fővárosában, Harkivban. Emellett Oroszország ismét támadást intézett Ukrajna energetikai infrastruktúrája ellen.

Harkivban a mentők vasárnap, a takarítási munkálatok befejezése után közölték, hogy a várost négy irányított bombával ért támadásokban további 53 ember sérült meg, köztük három kiskorú. Az ukrán hatóságok és Zelenszkij államfő eredetileg háromra tették a harkivi támadás halálos áldozatainak számát.

A harkivi támadás egyik szemtanúja elmondta, hogy egy olyan szobában volt, ahol „mindent szétlőttek, és semmi sem maradt”. Annyira megrémült, hogy a keze és a hangja még a nyilatkozat idején is remegett.

Nemrég a Rosszijszkaja Gazeta című orosz lap is arról számolt be, hogy Moszkva számos irányított bombát vet be Ukrajnában. A beszámoló szerint ezeket a földről és a levegőből is ki lehet lőni; „szinte lehetetlen” előre jelezni egy támadást.

Zelenszkij egyébként azt állította, hogy a nyugati szövetségeseknek köszönhetően az ukránoknak sikerült megsemmisíteniük egy „orosz rakétaindítót a határ közelében”, ezzel biztosítva a Harkiv környéki területet.

A régió fővárosa, Harkiv Ukrajna második legnagyobb városa – és a háború kezdete óta rendszeresen ki van téve orosz tűznek. Május elején az orosz hadsereg szárazföldi offenzívát indított a térségben, amelynek során jelentős területi előnyökre tett szert. Azóta a várost ért támadások is megszaporodtak.

A Harkiv elleni támadás mellett Moszkva szombat este ismét cirkálórakétákkal és drónokkal vette célba Ukrajna energetikai infrastruktúráját. Ivan Fedorov regionális kormányzó szerint a déli Zaporizzsja régióban egy energetikai üzem elleni támadásban meghalt egy mérnök. Makszim Kozickij regionális kormányzó szerint tűz ütött ki egy „fontos energetikai infrastrukturális létesítményben” a nyugat-ukrajnai Lviv régióban.

Az orosz védelmi minisztérium szombaton közölte, hogy orosz csapatok támadást hajtottak végre „fegyvergyártást ellátó” ukrán energetikai létesítmények ellen. Emellett olyan raktárakat is lőttek, amelyekben a Nyugat által szállított fegyvereket tároltak. A támadás során „minden meghatározott célpontot” eltaláltak.

Oroszország a 2022 februárjában kezdődött agressziós háborúja óta rendszeresen támadta rakétákkal és drónokkal Ukrajna energetikai infrastruktúráját. A célzott támadások áramkimaradásokat és energiahiányt okoztak. Zelenszkij szerint az ország már csak feleannyi áramot tud termelni, mint a háború előtt.

Kapcsolódó írásaink