Külföld
Az oroszok vadásznak majd az F–16-osokra
Az ukránok máris attól rettegnek, hogy elveszítik a hőn áhított vadászgépeket

Díjat hirdettünk az F–16-os vadászrepülőgép megsemmisítéséért, ha ilyeneket biztosítanak Kijevnek – jelentette ki a Fores főigazgatója – írja a magyarnemzet.hu.
A cégtől egyébként nem idegen az ilyen bónuszok felajánlása. Korábban pénzdíjakat hirdetett meg a Nyugat által szállított tankok megsemmisítéséért Ukrajnában, és Smotyev hangsúlyozta, hogy több kifizetést is teljesítettek.
Az oroszok vadásznak majd az F–16-osokra
Mint arról korábban beszámoltunk, az ukránok máris attól rettegnek, hogy elveszítik a hőn áhított vadászgépeket. A repülőgépeket nem lehet egy helyen tartani – hangsúlyozta ezzel kapcsolatban a szakértő. Az oroszok különböző módszereket fognak alkalmazni a nyugati F–16-osok megtalálására és megsemmisítésére, amikor azok Ukrajnába jutnak – mondta el az Ukrán Biztonsági és Együttműködési Központ igazgatója, Dmitro Zmajlo, az Ukrán Rádiónak, de kiemelte, hogy megvannak a tervek az F–16-osok megóvására.
Az F–16-osokat folyamatosan mozgatni fogják, hogy ne egy helyben álljanak. Máskülönben nagyon-nagyon nehéz lesz megtartani a repülőgépeket – jelentette ki.