Külföld

Dodik felfedte a Nyugat tervét Oroszország feldarabolásáról

Jugoszláviai példát alkalmaztak volna

A nyugati képviselőknek az volt a tervük, hogy Jugoszlávia példájára öt különálló részre osztják Oroszországot, de ez nem jött össze – mondta Milorad Dodik, a Boszniai Szerb Köztársaság elnöke a TASZSZ-nak, írta a Lenta.ru.

Dodik felfedte a Nyugat tervét Oroszország feldarabolásáról
Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke
Fotó: AFP/Andrej Isakovic

„Tudunk egy ilyen javaslat létezéséről: Oroszország öt részre való felosztásáról. A világ számos részén megtanulták ezt, és most végre ide is eljutottak. Úgy gondolták, hogy meg tudják csinálni” – árulta el. Dodik szerint a nyugati terv „nem valósult meg” Vlagyimir Putyin orosz elnök külpolitikájának köszönhetően, aki „azonnal felismerte mindezeket a tendenciákat, és az orosz érdekekért folytatott harc élére állt”.

A politikus korábban azt mondta, hogy a Boszniai Szerb Köztársaság függetlenségéről szóló népszavazásra sor fog kerülni, amelynek időpontját később határozzák meg. A köztársasági elnök szerint a népszavazás előkészítése és összehangolása „időt igényel”.

Ugyanakkor bizakodását fejezte ki, hogy jelenleg már „elég történelmi, általában civilizációs érettség és megértés van ahhoz, hogy ennek meg kell történnie, és meg is fog történni”.

Kapcsolódó írásaink

Medvegyev: Égjenek a pokol tüzén

ĀKorábban ismertté vált, hogy az amerikai kormány már ezen a héten bejelentheti egy újabb katonai segélycsomag kiutalását Ukrajnának