Külföld
Három túsz holttestét találta meg az izraeli hadsereg egy alagútban
Az áldozatok családtagjait értesítették a fejleményekről

Mindhárom áldozatot október 7-én ejtették túszul, amikor a zenei fesztiválról próbáltak elmenekülni. Ott megölték őket, a holttesteiket pedig Gázába vitték a Hamász terroristái.
Az életet ünnepelték a fesztiválon, és megölte őket a Hamász – mondta Daniel Hagari. Az MTi jelentése szerint a katonai szóvivő közölte, hogy a holttestek nyomára a Sin Bet és a hadsereg kommandósai közösen találtak rá olyan titkosszolgálati információk alapján, amelyeket egyebek között az övezetben elfogott palesztinokból szedtek ki. A holttesteket igazságügyi orvosszakértők azonosították.
Az egyik áldozat a 22 éves Sani Luk volt, aki egy barátjával, a francia-mexikói kettős állampolgár Orion Hernandez Radóval vett részt a partin. Radót is elrabolták, de az ő sorsa ismeretlen. Egy másik áldozat a 28 éves, asdódi Amit Buszkila, a harmadik pedig az 56 éves Icik Glanter.
Izrael még 129 túszt tart nyilván, közülük 39-ről úgy tudja, hogy már nem élnek.