Külföld

A Nemzetközi Bíróság elutasította a Németországgal szembeni vádakat

Nicaragua az Izraelbe irányuló fegyverexport leállítását követelte

A Nemzetközi Bíróság (ICJ) kedden kihirdetett döntésében elutasította azokat a nicaraguai vádakat, amelyeket a latin-amerikai ország azért fogalmazott meg, mert Németország katonai és pénzügyi segítséget nyújt Izraelnek, miközben felfüggesztette az ENSZ palesztin menekültügyi ügynöksége (UNWRA) finanszírozását.

A Nemzetközi Bíróság elutasította a Németországgal szembeni vádakat
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/Anadolu Agency/Abdullah Asiran

Nicaragua a március 1-jén indított eljárás keretében arra kérte a hágai székhelyű testületet, hogy kötelezze Berlint az Izraelbe irányuló fegyverexport leállítására, és vonja vissza az UNRWA finanszírozásának leállítására vonatkozó döntését, arra hivatkozva, hogy a Gázai övezetben fennáll a népirtás komoly veszélye.

Az ENSZ hágai székhelyű bírósága keddi, a keresetet elutasító döntésének indoklásában azt írta, egy „ilyen végzés kiadásának jogi feltételei nem teljesülnek”.

Közölte, a Nemzetközi Bíróság bírái úgy döntöttek, nem adnak ki sürgősségi rendeleteket az Izraelbe irányuló német fegyverexport leállítására vonatkozóan.

„A felek által előterjesztett információk és jogi érvek alapján a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a körülmények jelen állás szerint nem teszik szükségessé hatáskörének gyakorlását ideiglenes intézkedések meghozatalára” – fogalmazott Szalám, majd hozzátette: a bíróság továbbra is mély aggódalmát fejezi ki a gázai palesztinok életkörülményei miatt, különös tekintettel az élelmiszer és más alapvető szükségletek tartós és széles körű hiányára.

Németország alaptalannak nevezte Nicaragua vádjait, visszautasította, hogy a fegyverszállításokkal megsértette volna a népirtásról szóló egyezményt vagy a nemzetközi humanitárius jogot, és azzal érvelt, hogy „nincs ténybeli vagy jogi alapja” az állításoknak, amelyek szerint Németország Gázában népirtást segít elő azzal, hogy fegyvereket szállít Izraelnek.

Németország Izrael egyik legnagyobb fegyverszállítója, a gazdasági minisztérium adatai szerint 2023-ban 326,5 millió euró értékben adott el katonai felszereléseket és fegyvereket a zsidó államnak.

Kapcsolódó írásaink