Külföld

„Okozzanak több nehézséget Oroszországnak ”

Itt van Svédország első NATO-s javaslata a csatlakozás óta

A Nyugatnak több „stratégiai nehézséget” kellene okoznia Oroszországnak – jelentette ki Tobias Billström. A svéd külügyminiszter szerint a prioritás az Ukrajna elleni orosz agresszió megállítása, amely kapcsán szerinte a NATO nem tesz eleget – idézi őt az Euractiv, számol be a Mandiner.hu.

„Okozzanak több nehézséget Oroszországnak ”
Képünk illusztráció
Fotó: NorthFoto

A NATO-hoz nemrég csatlakozott, korábban kétszáz évig semleges Svédország külügyminisztere most már a szervezeten belüli vezető politikusként fejtette ki nézeteit.

„Meg kell értenünk, hogy Oroszország egy felelőtlenül viselkedő szomszéd, amely a világot felelőtlenül fenyegeti nukleáris támadással, és a korábbi birodalom újraalkotásának eszméjével fenyeget a szomszédos független, szuverén államok rovására. Ennek véget kell vetnünk” – fejtette ki a svéd külügyminiszter.

Billström szerint nem minden ország érti meg az Oroszország elleni, sürgős cselekvés szükségét. Szerinte a NATO nem tesz eleget Ukrajnáért, és az ukrán fegyveres erőknek „szinte mindenből több kell”.

Erre a választ a politikai vezetés és a politikai akarat tudja megadni a miniszter szerint.

A svéd politikus arról is beszélt, hogy új célt kell adni az észak-európai Balti Tanácsnak. Meghívnák Németországot és Lengyelországot is, és együtt a biztonságpolitika fórumává tennék a nordikus szerveződést.

Kapcsolódó írásaink