Külföld

Ali Hamenei ajatollah Irán teljes körű támogatásáról biztosította a palesztinokat

Az ország legfelsőbb politikai és vallási vezetője Iszmail Haníjével, a radikális iszlamista Hamász politikai bizottságának vezetőjével folytatott megbeszélést

„Az Iráni Iszlám Köztársaság kétségek nélkül folytatni fogja a palesztinok, illetve az ellenállást tanúsító, elnyomott gázai nép ügyének támogatását” – jelentette ki Hamenei. Az iráni vezető úgy fogalmazott, hogy a Gázai övezet lakóinak „sztoikus türelme az izraeli bűncselekmények tükrében az iszlám nagyságát mutatja”, és „átváltoztatta a palesztin problémát a világ legfőbb problémájává”.

Ali Hamenei ajatollah Irán teljes körű támogatásáról biztosította a palesztinokat
Az ország legfelsőbb politikai és vallási vezetője Iszmail Haníjével (képünkön), a radikális iszlamista Hamász politikai bizottságának vezetőjével folytatott megbeszélést
Fotó: AFP/Iranian Foreign Ministry

Haníje nagyra értékelte Irán támogatását, és arról biztosította Ali Hamenei ajatollahot, hogy dacára a Gázai övezeti történéseknek „az ellenállás erői kitartanak, és nem hagyják, hogy a cionista ellenség elérhesse célját”.

Haníje a nap folyamán Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszterrel is találkozott Iránban, miután az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn a Gázai övezetre vonatkozó tűzszüneti határozatot fogadott el.

Kapcsolódó írásaink