Külföld

Fegyveresek támadtak meg egy mecsetet és egy katolikus templomot, sok a halott

Burkina Faso 2015 óta van folyamatosan kitéve az al-Kaida és az Iszlám Állam terrorszervezethez köthető dzsihadista csoportok fegyveres támadásainak

Több tucat ember, többségében férfiak vesztették életüket vasárnap az afrikai Burkina Faso délkeleti részén található Natiaboani egyik mecsete ellen intézett támadásban.

Fegyveresek támadtak meg egy mecsetet és egy katolikus templomot, sok a halott
Hívők egy mecsetben Burkina Fasóban (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/John Wessels

Egy helyi lakos szerint a városba kora reggel érkező fegyveresek előbb körülzárták a mecsetet, majd az épületbe belépve tüzet nyitottak a napindító ima résztvevőire, akik közül sok imádkozó és egy vallási elöljáró is meghalt. A szemtanú hozzátette, hogy széles körű támadás történt, amelynek a vallási gyülekezeten kívül a hadsereg helyi reguláris és önkéntesekből álló alakulata is a célpontja volt.

Szintén vasárnap, istentisztelet közben érte fegyveres támadás az ország északi részán található Dori egyházmegye egyik katolikus templomát, ahol legalább 15 ember vesztette életét. A hadsereg szerint ezt, valamint a hadsereg egy-egy további északi és keleti egysége ellen indított támadásokat is dzsihadista szélsőségesek hajthatták végre. A hadsereg közölte, hogy a légi támogatással indított ellencsapásaiban több száz terroristával végeztek.

Burkina Faso, különösen az ország északi része, 2015 óta van folyamatosan kitéve az al-Kaida és az Iszlám Állam terrorszervezethez köthető dzsihadista csoportok fegyveres támadásainak, amelyeknek a hadseregen kívül a vallási közösségek is rendszeres célpontjai. Az utóbbi négy évben a dzsihadisták több muszlim és keresztény vallási elöljárót, illetve papot is megöltek vagy elraboltak.

A nyugat-afrikai ország hadserege 2022-ben buktatta meg a 2015 óta hivatalban lévő Roch Marc Christian Kaboré elnököt, aki képtelen volt megbirkózni a dzsihadista erőszakkal. A dzsihadisták támadásainak következtében 2015 óta csaknem húszezer ember meghalt, további kétmillióan pedig otthonuk elhagyására kényszerültek Burkina Fasóban.

Kapcsolódó írásaink