Külföld

Ukrajna tavaly megháromszorozta fegyvergyártását

Az ukrán védelmi miniszter szerint az ígért nyugati fegyverek fele késve érkezine az országba

Ukrajna a tavalyi év során megháromszorozta fegyvergyártását, és jelenleg ötszáz vállalat dolgozik az ország védelmi szektorában – közölte Olekszandr Kamisin, Ukrajna stratégiai iparágainak minisztere egy vasárnapi televíziós közvetítés során.

Ukrajna tavaly megháromszorozta fegyvergyártását
Ukrán rendőrök és mentőmunkások takarítják egy lerombolt magánház romjait egy orosz rakétatámadás után a donyecki Kramatorszkban
Fotó: AFP/Anatolij Sztepanov

A miniszter azt is elmondta, hogy ez a szám száz állami és négyszáz magánvállalatot foglal magába, majd hozzátette, hogy Ukrajna idén „a lőszergyártás jelentős mértékű növelését” is tervezi.

Felszólat a rendezvényen Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter is, aki szerint egyetlen fegyver sem lépte át Ukrajna határát az Európai Unió irányába a háború két évvel ezelőtti kezdete óta.

Eközben Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter a tévében közvetített konferencián arról beszélt, hogy az ígért nyugati fegyverek fele késve érkezik az országba.

Az ország digitális fejlesztési minisztere, Mihajlo Fedorov szerint a harctéren az orosz erők ellen használt drónok kilencven százalékát Ukrajnában gyártották.

Mindeközben Litvániában bejelentették, hogy állampolgárok, vállalatok és szervezetek mintegy 8,3 millió eurót (mintegy 3,2 milliárd forint) gyűjtöttek össze egy négyhetes adománygyűjtő kampány során, hogy védőfelszereléseket vásároljanak ukrán katonáknak. A pénzből 1115 olyan személyes védelmi készletet vásárolnak, amelyben éjjellátó berendezés, lézerirányzék és drónellenes védekező rendszer is található. A gyűjtést a litván közrádió és helyi hírességek kezdeményezték.

Kapcsolódó írásaink