Külföld

Észtországban akciózott az orosz titkosszolgálat

Az észt Nemzetbiztonsági Szolgálat (ISS) orosz hibrid művelet ellen intézkedett – számolt be a Politico Kaja Kallasra, Észtország miniszterelnökére hivatkozva, olvasható a Magyar Nemzeten megjelent hírben. Kaja Kallas X-oldalán úgy fogalmazott: „Tudjuk, hogy a Kreml minden demokratikus társadalmunkat célba veszi. A válaszunk: legyetek nyitottak és tárjátok fel módszereiteket”.

Észtországban akciózott az orosz titkosszolgálat
Kaja Kallas
Fotó: NorthFoto/Zuma

A Delfi nevű észt hírportál értesülései alapján, tavaly december és idén február között a hatóságok tíz embert vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy az orosz titkosszolgálat nevében cselekedtek. A letartóztatottak között vannak oroszok és orosz–észt kettős állampolgárok is. Az ügyészség hat személy letartóztatását rendelte el, az ő esetükben ugyanis fennáll a veszélye annak, hogy újabb bűncselekményeket kövessenek el – tájékoztatta a sajtót Triinu Olev észt államügyész.

Korábban ismeretlenek betörték Lauri Laanemets észt belügyminiszter, valamint Andrej Sumakov újságíró autóinak ablaküvegeit – a hatóságok szerint a hibrid művelet végrehajtásával gyanúsított csoport tagjai között vannak az elkövetők.

Az ország belbiztonsági szolgálata szerint az orosz támadások célja az volt, hogy félelmet és feszültséget keltsenek a társadalomban. „De ez nem sikerült” – emelték ki a közleményben.

A csoport feladatai közé tartozott a bűncselekmények elkövetésén túl az információszerzés. Az ISS főigazgatója, Margo Palloson elmondta, az oroszok már évek óta próbálnak feszültséget kelteni Észtországban, ám álláspontja szerint az észt társadalom nem támogatja a tevékenységet, így műveleteik is kudarcot vallanak. Közölte továbbá, gyakran toboroznak támogatókat a keleti nagyhatalom emberei a közösségi médiában, nem kizárt, hogy a legutóbbi letartóztatások alkalmával is így gyűjtötték össze az embereket.

Az ügyben Moszkva részéről Marija Zaharova, a külügyminisztérium szóvivője szólalt fel. A Politicónak úgy fogalmazott,

az észt rezsim szponzorálja Zelenszkij terrorizmusát, ruszofób politikát folytat, élen jár az országunk elleni szankciós háborúban, majd a betört ablakok miatt szólal fel?

Kapcsolódó írásaink