Külföld
Kódoltak a kocsmai bunyók Ukrajnában
Itthon még bőven 1990 után is – gyakorta szó szerint – sorsdöntő kérdésként hangzott el a „Voltál te egyáltalán katona?” mondatszerkezet – húzta alá lapunknak egy név nélkül nyilatkozó honvédségi orvos. A lélekgyógyászat terén dolgozó forrásunk utalt rá, bizonyos közegekben ma is sokat nyom a latban, hogy az egyén anno hol töltötte szolgálatát, illetve egyáltalán bevonult-e – pedig idehaza az 1968-as csehszlovákiai bevonulást leszámítva nem nagyon kellett életveszélytől tartania annak, aki magára öltötte az angyalbőrt.
A szakember emlékeztetett, Ukrajna a saját bevallása szerint sem képes elszámolni 3,2 millió hadkötelessel. Bár a hivatalos kormánykommunikáció szintjén ezek az emberek „odahaza” tűntek el a hatóságok szeme elől, a valóság mást jelez. Az érintettek ugyanis bizonyíthatóan döntő részt külföldön, jellemzően valamelyik Nyugat-európai államban találtak új otthonra. De a volt keleti blokk országai is szép számú ukránt szippantottak föl. Ha az ember elmegy – mondjuk – Tatabányára, akkor egész ukrán kolóniákra bukkanhat – fogalmazott.
Márpedig ha egy viszonylag kisebb városban alsó hangon két gépesített ezredre való, életerős, egészséges férfi lelhető föl, mennyien lehetnek Berlinben, Rómában, Varsóban, Prágában, Londonban vagy Párizsban, illetve a jelentősebb ipari centrumokban? – tette föl a kérdést a szakember. Mint fogalmazott, a 3,2 millió hadköteles durván kétszázhetven hadosztálynyi emberanyag, amelyet a nyugati politikusok szemmel láthatóan előszeretettel égetnének el a fronton. Ennek a törekvésnek az első fecskéje lehet most Lengyelország, ahol felvetődött, szimplán hazájukba kellene deportálni a sorköteles ukránokat – utalt rá forrásunk.
Egyben emlékeztetett, Kijev az amúgy a tőle megszokott, erőszakos módon, rendre visszatérően és nagy hangon követeli a katonaszökevényei visszajuttatását, de ez a felvetés eddig elutasításra talált. Annak ellenére, hogy egyes nyugati, vezető politikusok amúgy többször kifejezték, egyetértenek a szándékkal, s legszívesebben minden férfit hazaküldenének harcolni.
Akárhogy is alakul a háború kimenete, egyszer eljön a béke – de csak papíron. Hiszen akik most külföldön húzzák meg magukat, egyszer biztos vissza szeretnének térni – s itt teljesen egyre megy, hogy látogatóba vagy tartósan. Egy dolog, hogy mit fog szólni ehhez az állam – míg a másik szegmens maga a társadalom lesz – mondta. Pedig ez megkerülhetetlen kérdés, amelyre csak iszonyú fájdalmak és feszültségek átélése nyomán lehet korrekt feleletet adni. Tapasztalata alapján úgy vélte, a leghétköznapibb sztorikból fejlődnek majd ki az óriási tragédiák.
Vajon mennyi becsülete lesz odahaza annak, aki úgymond megszökött a behívó elől? – tette föl ennek kapcsán a költőinek korántsem nevezhető kérdést informátorunk. Képzeljünk el két teljesen szimpla jelenetet: a frontot megúszott, s a külhonból frissen hazatért, sértetlen férfi felszáll a metróra a párjával, amint ugyancsak ott utazik három-négy rokkant veterán. Utóbbiak élete finoman mondva is nehéz, sem anyagi, sem más előnyük nem származott abból, hogy kockára tették az életük, s erre ott nevetgél velük szemben egy harmincpár esztendős férfi egy csinos lánnyal. Elindul a verbális adok-kapok, s ennek nem lesz vége egyhamar – mondta. A jelenlévők ki mellé állnak majd? Lesz ott egy normális hang? S ezek a kínzó témák csak halmozódni fognak. De ugyanez a jelenet egy kocsmába helyezve akár konkrétan egy életet is eldönthet – fogalmazott.
Ukrajna társadalma már a háború előtt is traumatizált és elképesztően polarizált volt – mondta forrásunk. A konfliktus csak elfedte, de nem tömte be a gazdagok és szegények között tátongó szakadékokat, sőt, akik korábban is nyögvenyelősen fértek hozzá az erőforrásokhoz, most még inkább kiszolgáltatottabbakká váltak. A vagyonosabb rétegek sikerrel kerülték és kerülik el a behívást, a korrupció pedig nemhogy eltűnt volna, hanem egyenesen életekről, sorsokról határozó kérdéssé vált.
Belátható, hogy ebben a helyzetben egyre megy, Ukrajna milyen feltételek mentén tud majd békét kötni – húzta alá a szakember. Egyben hozzátette, ha ott élne, akkor a gyermekeit fixen az orvosi egyetem felé terelné, ugyanis bármilyen fájdalmas, esetleg cinikus kimondani, de az biztos, a lélekgyógyász szakma képviselői hosszú évtizedeken át kiváló megélhetéshez jutnak majd az országban.
