Külföld
Felségsértéssel gyanúsítja a rendőrség Thakszin Sinavatra volt miniszterelnököt
Akár háromtól tizenöt évig terjedő börtönbüntetés is kiszabható arra, akit a jogszabály alapján bűnösnek találnak

A tájékoztatás szerint Thakszin Sinavatra a dél-koreai fővárosban, Szöulban tett felségsértőnek minősíthető kijelentéseket a thaiföldi királyra és családjára vonatkozóan. A főügyész a rendőrségi jelentés alapján fogja eldönteni, hogy indít-e hivatalos eljárást az ügyben.
A 2001 és 2006 között hatalmon lévő volt kormányfő tagadta a vádat, és írásbeli kérvényt nyújtott be méltányos eljárásért.
Thakszin Sinavatrát tavaly augusztusban – miután hazatért Szingapúrból 15 évig tartó önkéntes száműzetéséből – nyolcévi börtönbüntetésre ítélték hatalommal való visszaélés és az összeférhetetlenségi szabályok megszegésének vádjával. Az uralkodó később részleges kegyelmet adott neki, és egy évre csökkentette a büntetését.
A 74 éves, meggyengült egészségi állapotú volt kormányfőt hazatérése után röviddel a börtönből kórházba kellett átszállítani, ahol két műtétet is végrehajtottak rajta. Feltételes szabadlábra helyezése a következő hetekben várható.
Thakszin Sinavatra külföldről is jelentős befolyást gyakorolt a thaiföldi belpolitikára az utóbbi években Pheu Thai nevű pártján és családján keresztül.
A Thaiföldön hatályos felségsértési törvény az egyik legszigorúbb a világon: akár háromtól tizenöt évig terjedő börtönbüntetés is kiszabható arra, akit a jogszabály alapján bűnösnek találnak, és az ország területén kívüli cselkeményekre is alkalmazható.