Bűnügy
Thaiföld történetének egyik legnagyobb kábítószerfogását hajtották végre a hatóságok
Az ENSZ szerint a legtöbb drog a szomszédos Mianmarból érkezik

A szerda esti akcióban négy férfit letartóztattak illegális kábítószerbirtoklás gyanújával. Az illetők a razzia során átkutatott bérelt házban tárolták a kábítószereket, mielőtt szétosztották volna az árut Bangkok környékén.
A rendőrség tájékoztatása szerint a lefoglalt kábítószerek között 15 millió metamfetamintablettát, 443 csomag heroint, 420 kilogramm kristályos metamfetamint és partidrogot, ezen belül pszichoaktív italok készítéséhez alkalmas anyagot, valamint „öt-öt” elnevezésű, nimetazepám tartalmú kábítószert is találtak. A lefoglalt kábítószereket egy sajtótájékoztatón mutatták be a médiának.
A kábítószerek származási helyére a rendőrség nem tért ki, de az ENSZ és más szakértők tájékoztatása szerint a legtöbb metamfetamin- és heroinszállítmány a szomszédos Mianmarból érkezik.
„Ez a drogfogás kétségkívül óriási eredmény, de utal arra is, hogy milyen súlyos állapotban van a biztonsági helyzet a szomszédos Mianmarban” – közölte Jeremy Douglas, az ENSZ Kábítószerellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának (UNODC) regionális képviselője az AP hírügynökséggel. „Nem látjuk, hogy a helyzet javulna, és egyre valószínűbb, hogy további hasonló esetek lesznek majd” – tette hozzá.
Az UNODC 2023 júniusi jelentésében arra figyelmeztetett, hogy Kelet- és Délkelet-Ázsiában ha nem is nő, de nem csökken a metamfetamin és az illegális kábítószerek kereskedelme. Egy másik, januári jelentésben rámutatnak, hogy a mianmari hadsereg hatalomátvétele után újból virágzásnak indult az ópiumtermelés.