Külföld

Embermassza a frontra három hét alatt

Akár a nap negatív szenzációja is lehetne, hogy az ukrán katonai hatóságok nem tudnak 3,4 millió hadköteles férfi hollétéről. Kisebb részük bizonnyal otthona környékén bujkál, míg a többség már réges-régen külföldre menekült, s vélhetően soha nem is akar majd hazatérni. A hír kapcsán joggal vetődik föl a kérdés, mennyi idő alatt lehet(ne) amúgy egy fegyvert soha nem fogott emberből harcképes lövészt (pláne tüzért vagy más szakág ismerőjét) képezni?

Embermassza a frontra három hét alatt
Tár ki, fegyverellenőrzés, lövészárok használata – zajlik az újoncok kiképzése valahol Ukrajnában
Fotó: AFP/Anadolu Agency/Ignacio Marin

A férfiak, akik még nem menekültek el, bujkálnak – hangoztatta nem is oly régen lapunknak adott interjújában Kocsis Fülöp. A Hajdúdorogi főegyházmegye érsek-metropolitája decemberben arról beszélt, a görög katolikus papokat még nem hívták be. Azt viszont már mi tehetjük hozzá, ha a folyamatok így haladnak Ukrajnában, akkor inkább előbb mint utóbb, de a plébánosoknak is postázzák a sereg „visszautasíthatatlan ajánlatát”.

A fentiek annak kapcsán idézhetőek föl, hogy a Kárpáti Igaz Szó híre szerint az ukrán hatóságok 3,4 millió hadköteles férfi hollétéről nem tudnak. Mint Dmitrij Nataluha, a Legfelső Tanács gazdaságfejlesztési bizottságának elnöke hangoztatta, fennáll a veszély, hogy a polgárok elkezdik „megkerülni az államot”. Azaz annak érdekében, hogy ne kerüljenek a toborzóközpontok látókörébe, abbahagyják a bankok igénybevételét, a készpénzfelvételt, a hitelkártyák használatát, a városok és általában a régiók közötti utazást is. Nataluha szerint ez a hatalmas tömeg nem külföldön van – bár kérdés, ezt az állítását mire alapozta a politikus.

A nagyságrend érzékeltetésére amúgy érdemes leírni, ha egy hadosztályt középarányosan 12.500 emberrel számolunk, akkor ez a hiányzó 3,4 millió fő úgy 270 ilyen seregtestet tesz ki. Csak a miheztartás végett: Hitler első blikkre százkilencven, eléggé jól felszerelt és kiképzett személyi állománnyal bíró hadosztályt vonultatott föl a Szovjetunió ellenében – és mindannyian tudjuk, mi lett a történet vége.

A passzívum kapcsán a legjogosabb kérdés az, mennyi idő alatt lehet kiképezni egy fegyvert soha nem fogott polgárt sima lövésznek? A modern hadseregekben létezik egy úgynevezett gyalogsági alapkiképzés, amely (általában) manapság hat és tizenhat hét között mozog. (Nem is oly régen egyes országokban fél évet szántak efféle célokra.) A tapasztalatok szerint ez az időtáv elegendő arra, hogy az érintettet megtanítsák azon készségek összessgére, amelyekkel az első időszakot túlélheti a csatatéren. Ugyan ez gyorsított kivitelben három hét alatt letudható. Ennek módja pedig az, hogy a tanrendből kivezetik az összes olyan órát, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül a harchoz. Ilyenek az alaki gyakorlatok, a sport, a századkörlet takarítása, az egyéni vagy csoportos szabadidők (hétvége, hosszú pihenők). Ebben a felállásban tisztán a lövészetre, a legcsekélyebb közelharci elemekre, a rejtőzködésre, a sebesültek ellátására, a robbanóanyagok és lőfegyverek megismerésére, valamint a fedezéképítésre lehet koncentrálni.

Sőt, ha nagyon szorít a kapca, akkor még ezt is tovább lehet redukálni tizennégy napra – mint ahogy azt tették például a koszovói szerbek, a horvátok vagy a bosnyákok a délszláv konfliktus idején. S ahogy a hírek szólnak, Ukrajna sem ment a szomszédba a gyorsítás terén – bár állítólag azért a kéthetes intervallumot még nem sikerült elérniük.

Orvosi képzés valahol Ukrajnában. A vér szerencsére csak mű...
Orvosi képzés valahol Ukrajnában. A vér szerencsére csak mű...
Fotó: AFP/Anadolu Agency/Ignacio Marin

Az persze más kérdés, hogy a valóságban a háromhetes gyorstalpalót végzettek igen nagy százaléka az első pár napban kiesik – akár azért, mert meghal, akár azért, mert tapasztalat híján súlyosan megsérül. Azaz koránt sem egyértelmű, hogy a szapora tudásátadásnak lenne bármiféle haszna azon túl, hogy a masszív embertömeggel pár pillanatra megtámaszthatják a düledező frontot.

A 3,4 millió katona kapcsán ugyancsak fontos aláhúzni, ilyen lélekszámú kiképzetlen embert még Oroszország vagy az Egyesült Államok sem lenne képes „egyszerre” mozgósítani. Ahhoz ugyanis, hogy akár egy (hétszáz és kétezer fő között mozgó) ezredet a nulláról kiképezzünk lövésznek, több tucat, magasan kvalifikált szakember kell. S mivel ezekre ugye az első vonalban is égető szükség van, pont a kiképzők jelentik a szűk keresztmetszetek egyikét.

Mint a jelleg is mutatja, egy fegyveres lövészkatona oktatása nem képzelhető el lőszer nélkül. Utóbbiból nem is kevés szükségeltetik. Ugyanis ahhoz, hogy egy gépkarabélyt addig legfeljebb fotón látott ember három hét múlva legalább ötvenszázalékos eséllyel eltalálja ellenfelét nem árt némi gyakorlat. A fentebb említett ezrednél maradva (és az egyszerűség kedvéért ezer harcossal számolva) személyenként kalkuláljuk ötven darab, az oktatás alatt elpuffogtatott „golyót”. Ez ugye ötvenezer – de mivel Kijevnek nem egy ezredre, hanem hadosztályokra van szüksége belátható, hogy már az alapkiképzés is milyen eszement lőszerfelhasználással jár.

S ez a tétel közben a fronton is jól jönne a csapatoknak.

Páncéltörő gránát alkalmazása a gyakorlótéren. Ebben a nyílt felállásban csekély eséllyel lehetne túlélni egy ellenséges tűzcsapást
Páncéltörő gránát alkalmazása a gyakorlótéren. Ebben a nyílt felállásban csekély eséllyel lehetne túlélni egy ellenséges tűzcsapást
Fotó: AFP/Anadolu Agency/Narciso Contreras

További gond, hogy egy haderőnek nemcsak gyalogosok kellenek, hanem más, szofisztikáltabb képzettségű bakák is. A jelenleg zajló háború egyik nagy győztese például a tüzérség – olyannyira, hogy az oroszok több esetven gyakorlatilag „szinte csak erre” alapozva értek el kimagasló sikereket. Mivel egy löveg üzemeltetése végképp nem mérhető össze az AK–47-tel, belátható, hogy az e szakágban keletkező veszteségek pótlása még nehezebb. Idehaza például évekig oktatják a tarackok kezelését – s bár biztos itt is van mód az idővel való spórolásra, de még mindig hónapokról forogna a szó. A fegyveres konfliktusokban pedig pont a nap az a „jószág”, amelyből a legkevesebb áll rendelkezésre.

Kapcsolódó írásaink