Külföld
Antony Blinken 45 millió dollár biztonsági célú támogatást jelentett be Nyugat-Afrikának
A 45 millió dolláros új finanszírozás az Egyesült Államok által az elmúlt két évben Nyugat-Afrikába befektetett 300 millió dolláros pénzügyi támogatást egészíti ki

Antony Blinken nyugat-afrikai körúton tartózkodik, és ennek célja az, hogy kereskedelmi, klímavédelmi, infrastrukturális és egészségügyi kérdések mellett a biztonsági kihívásokkal kapcsolatos együttműködést is áttekintsék.
Az amerikai külügyminiszter hétfő este érkezett meg Elefántcsontpart üzleti és pénzügyi központjába, Abidjanba. A már korábban felkeresett Zöld-foki szigetek mellett a látogatás Nigériát és Angolát is érinti.
Kedden Blinken Alassane Ouattara elefántcsontparti elnökkel tartott megbeszélést, és a tárgyalást követő sajtótájékoztatón tett hivatalosan bejelentést az új finanszírozásról. „Sok időt szántunk a két országot érintő biztonsági kihívások megvitatására” – nyilatkozott, méltatva Elefántcsontpart vezető szerepét a szélsőségesség és az erőszak elleni küzdelem terén.
„A katonai kiképzést a tizenötszörösére növeltük, emellett az elefántcsontparti polgári védelmet is támogattuk” – mondta Blinken az eddigi amerikai hozzájárulásról.
Az elefántcsontparti elnök közölte, hogy a nyugati partvidék térségét továbbra is biztonsági kihívások fenyegetik, ezért különösen nagyra értékelik az Egyesült Államoknak a hírszerzés és a terrorizmus elleni küzdelem terén nyújtott támogatását.