Külföld
Tovább csökkent az Ukrajna felfegyverzését támogató olaszok aránya
Róma az utóbbi két évben nyolc fegyverszállítmányt küldött Ukrajnának

2022 októberében az olaszok 51 százaléka, a tavaly októberben végzett mérés szerint 47 százalék helyeselte Kijev felfegyverzését.
A számok azt mutatják, hogy a pacifista tüntetéseken részt vevő baloldali Demokrata Párt (PD) választóinak 56 százaléka gondolja úgy, hogy Kijevet továbbra is fegyverekkel kell segíteni.
A jobboldali kormánypártok, vagyis az Olasz Testvérek (FdI), a Liga és a Hajrá Olaszország (FI) választónak kevesebb mint ötven százaléka támogatja további fegyverszállítmányok küldését, a háborút kezdettől fogva ellenző Öt Csillag Mozgalom (M5S) választóinak valamivel több mint egyharmada.
A miniszterelnök Giorgia Meloni, az FdI elnöke Kijev elkötelezett támogatójának számít. Decemberi telefonbeszélgetésük során Meloni azt ígérte Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek, hogy kormánya továbbra is fenntartja az ukrajnai hatóságok és lakosság támogatását.
Róma az utóbbi két évben nyolc fegyverszállítmányt küldött Ukrajnának.
Az IlSole24Ore gazdasági napilap korábbi számításai szerint ez idáig Olaszország 700 millió eurót költött az Ukrajnának szánt fegyveres segítségre, ami a tizenharmadik legmagasabb összegnek számít a Kijevet támogató országok sorában.