Külföld
Amerikai katonák is megsérültek iszlamisták újabb rakétatámadásában Irakban
Az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM) tájékoztatása szerint a hadsereg néhány tagját „traumás agysérüléssel” vizsgálják

Az incidens után az ENSZ főtitkárának Irakért felelős különleges képviselője annak az aggodalmának adott hangot, hogy Irak, kormányának erőfeszítései ellenére, mélyebben belekeveredhet a konfliktusba, és eredménytelen maradhat kísérlete a feszültség kiterjedésének megakadályozására.
Hétfőn Irán Iszlám Forradalmi Gárdája ballisztikus rakétákkal támadott észak-iraki célpontokat, amelyek a teheráni indoklás szerint az „izraeli Moszad kémbázisai voltak”. Az Egyesült Államok felelőtlennek és pontatlannak minősítette az iraki terület ellen végrehajtott iráni támadást.
Október közepe, a Hamász Izrael elleni támadását követően kialakult háborús konfliktus óta mintegy 140 alkalommal érte támadás az Egyesült Államok Irakban és Szíriában állomásozó tagjait, akik az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalíció tagjaként szolgálnak a térségben.