Külföld
Azbej Tristan: Magyarország és Európa érdeke is a stabil Száhel-öv
Olyan helyzet áll elő a közelmúltban meghozott döntések miatt, amely közvetve Magyarország, és közvetlenül az Európai Unió biztonságát veszélyezteti

Azbej Tristan Facebook-oldalán megosztotta a miniszteri biztos Niger fővárosából, Niameyből írt aznapi bejegyzését. Máthé László Eduárd a posztban úgy fogalmazott: „Európa biztonsága a Száhel-övezetben kezdődik”, a bejegyzéshez feltöltött videoüzenetben pedig kijelentette, hogy „a párbeszédre Nigerrel szükségünk van”.
Ugyanis - mint mondta - olyan helyzet áll elő a közelmúltban meghozott döntések miatt, amely közvetve Magyarország, és közvetlenül az Európai Unió biztonságát veszélyezteti.
„Ha nem értjük meg, hogy a szomszédaink szomszédjai miként gondolkodnak, az egész szomszédságunk veszélybe fog kerülni, ezért muszáj egy párbeszédet elkezdenünk a nigeri kormányzattal” – hangsúlyozta Máthé László Eduárd.
A miniszteri biztos egy másik közösségi platformon, az X-en (korábban Twitter) a nigeri látogatásról angol nyelvű bejegyzésében szombaton azt közölte: Magyarország képviseletében újraindította a Száhel-övezeten keresztüli illegális migrációra és a terrorfenyegetésre összpontosító tárgyalásokat Niger külügyminiszterével.
A látogatás második napjáról Máthé László Eduárd Csád fővárosából, N'Djamenából, szintén angol nyelven bejelentkezve vasárnap arról beszélt: találkoztak az ország külügyminiszterével, és folytatják a munkát csádi barátaikkal. Reményeit fejezte ki, hogy hamarosan Budapesten is fogadhatják a csádi külügyminisztert.