Külföld

Az amerikai kritikák után megjelent Zelenszkij belső ellenzéke is

Egy esetleges választáson több alternatívája is lehet a jelenlegi ukrán elnöknek

Amerika és az Európai Unió is mérsékelte a támogatások mértékét, ha Trump visszakerül a Fehér Házba, akkor a választások után akár heteken belül is változások lehetnek Ukrajnában – mondta a Magyar Hírlap VilágHáló című műsorában ifjabb Lomnici Zoltán.

Az amerikai kritikák után megjelent Zelenszkij belső ellenzéke is
Ifjabb Lomnici Zoltán a Magyar Hírlap stúdiójában
Fotó: MH

Gazdasági válságban vagyunk, az emberek többsége nem támogatja Ukrajna további segítését, és ennek ellenére a rossz gazdasági helyzetben azt szorgalmazza a német vezetés, hogy pénzt, paripát küldjenek egy olyan országnak, aki a totális vereség felé halad – mondta a Magyar Hírlap Világháló című műsorában ifj. Lomnici Zoltán. A szakértő hozzátette, ez nem dekódolható normális ésszel. Megjegyezte, ha nyomásgyakorlásról van szó, akkor nagyon hatékonyan tudja ezt a Biden-kabinet abszolválni. Emlékeztetett, az amerikai külügyminiszter azt mondta, hogy minden támogatás megtérül, de nem úgy tűnik, hogy ez az EU-ban működne. „Az Európai Unió próbálja másolni a nagy testvért, de ez nem sikerül" - fűzte hozzá ifjabb Lomnici Zoltán.

Kiemelte, az oroszoknál, Kínában és Amerikában gazdasági növekedés várható, míg az Európai Unióban a recesszióba zuhanás jellemzi a gazdasági előrejelzéseket.

Kifejtette, Zelenszkij szeretné magának tudni a lefoglalt orosz vagyont, amivel kapcsolatban van egy jogi kérdés, hiszen ez magánemberek magánvagyona. Ha véget ér a háború, az egy nagy kérdés, hogy ezen vagyonok zár alá vételének megszüntetése hogyan fog megtörténni, ha megtörténik egyáltalán.

Elmondta, Zelenszkij eljuthat egy olyan szintre, hogy az érdemi ellenfelei ellene fognak fordulni, lesz alternatívája. Ha, mondjuk, Porosenko lesz az alternatíva, akkor enyhülésre lehet számítani – tette hozzá. Kiemelte, a hadsereg oldaláról, a kijevi főpolgármester oldaláról és a korábbi vezetők oldaláról is érdekességek merülhetnek fel az elkövetkező időszakban. Az elcsigázottság, a csalódottság, az új sorozási törvény körüli elégedetlenség olyan elkeseredést eredményezhet, hogy a nép fogja kikövetelni a választást. Ha már nyíltan támadja az ukrán elnököt Kijev polgármestere, akkor biztosak lehetünk benne, hogy egy nagyfokú elégedetlenség van Zelenszkij ellen. USA kritikái után megjelent a belső ellenzéke is az ukrán elnöknek.

A háború végéről elmondta, az amerikai választásokat érdemes megvárni ebben a kérdéskörben, addig komoly változás már nem fog történni. Az USA és az EU is mérsékelte a támogatások mértékét – hívta fel a figyelmet, hozzátéve, ha Trump visszakerül a Fehér Házba, akkor a választások után akár heteken belül is változások lehetnek Ukrajnában.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink