Külföld

Irán és az atombomba

Talán még nincs, de hogy ez így marad-e?

Bár nem zárható ki százszázalékosan, de nagy tételben nem érdemes fogadni arra, hogy Iránnak már e pillanatban is akad atombombája. Azt azonban már nehezebb megítélni, hogy mikor(ra) „lesz”? Ugyanis, ha így folytatja, akkor előbb-utóbb összejön Teheránnak az a mennyiség, amivel már merhetnek „nagyobbat álmodni”. Izgalmas felvetés az is, mivel tudnák célba juttatni? Kétrészes cikkünkben igyekszünk bemutatni, mit tud felmutatni e téren a síita állam.

Irán és az atombomba
A kétezer kilométeres hatótávolságú Shahab-3 rakéta startja valahol a sivatagban. A szerkezet akár nukleáris robbanófejet is képes hordozni
Fotó: Sepah News / AFP

Szinte alig múlik el úgy év, hogy Teherán ne kürtölné világgá legalább egyszer Izrael elpusztításáról szóló terveit, Tel-Aviv válaszul pedig szinte automatikusan közli, nem hagyja, hogy Iránnak atomfegyvere legyen, s ennek érdekében az erőszaktól sem riad vissza.

Kérdés persze, hogy a síita államnak már most van-e atombombája, vagy csak pár lépés (azaz a dúsítás mutatója) választja el a céltól? Elméletileg nem zárható ki a felvetés első felének igazsága, de a nemzetközi szakértők inkább arra hajlanak, hogy Irán „még nem érte el” az ehhez szükséges technikai fejlettséget. Abban viszont minden megfigyelő egyetért, hogy erősen dolgoznak a küszöb átlépésén, még annak ellenére is, hogy a világ legfejlettebb államai, élükön természetesen Izraellel és az Egyesült Államokkal, ott tesznek neki keresztbe, ahol csak lehet.

Figyelembe véve a jelentős nemzetközi ellenszelet, már az is csodaszámba megy, hogy az iráni tudósok az 1990-es évek közepe óta olyan rakétatechnikát fejlesztettek ki, amellyel nem csak elméletben, hanem gyakorlatban is képesek elérni közeli és távolabbi ellenségeiket. Talán nem tévedés azt állítani, e téren a közel-keleti térségben (természetesen Tel-Aviv után) Teherán rendelkezik legnagyobb és legváltozatosabb arzenállal, amely több ezer ballisztikus és cirkáló eszközt foglal magában. Gyártási kapacitására jellemző, hogy Szíriát és a Libanonban székelő Hezbollahot épp úgy el tudja látni ilyen fegyverekkel, mint a jemeni lázadókat vagy a Gázai övezet terroristáit. A termékek közül jó pár Izraelig, de akár Délkelet-Európáig is képes lecsapni. Az elmúlt évtizedekben az ország az ellene hozott brutális olajexport- és egyéb, a legmodernebb technikát érintő szankciók ellenére is tekintélyt parancsoló forrásokat fektetett be ezen eszközök pontosságának és hatótávolságának növelése érekében.

Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy csekélynek éppen nem nevezhető baráti segítséget is kapott, döntően Oroszországból és Észak-Koreából, de akadtak olyan nyugati cégek is a sorban, amelyek a zsíros üzletet megszimatolva, félretették a politikai megfontolásokat és kerülőúton, de mégis beálltak szállítónak.

Az Arak városa melletti atomerőmű belső képe - ebbe a tartályba kerülnek majd az uránium rudak
Az Arak városa melletti atomerőmű belső képe – Ebbe a tartályba kerülnek majd az urániumrudak
Fotó: HO / Atomic Energy Organization of Iran / AFP

Irán nukleáris programja az 1950-es években indult, pont a mai ősellenség, azaz az Egyesült Államok segítségével. A munkát az sem akasztotta meg, amikor a sahot 1979-ben elkergették, s helyette az iszlám radikálisok vették át az állam irányítását. Az 1980-as évek második felében Franciaországgal, majd 1990-től egy pár esztendőn át Argentínával születtek e téren megállapodások, de Moszkva és Peking is ott bábáskodott az iráni atomlétesítmények kiépítésénél. Olyannyira, hogy Oroszország közös kutatóintézetet hozott létre Iránnal, amelynek révén az ország hozzáfért, és ma is eléri a korszerű technológiákat.

Teherán lépéseit legárgusabb szemmel Izrael figyeli, amely nem csak hírszerzési információkkal helyezi magát képbe, hanem aktív ellentevékenységet is bevet, ha úgy kívánják az érdekei. Utóbbiba az iráni atomprogramot vezető tudósok, szakemberek és katonák (érthetően körömszakadtáig tagadott) likvidálása épp úgy beletartozik, mint egy-egy „kellemesen” elhelyezett hagyományos rakéta, esetleg kényes helyszínen, „jó időben” felrobbanó bomba, vagy sok más mellett az urándúsító centrifugák tönkretétele egy számítógépes vírussal.

Egy másik erőmű Bushehr-ben. A Ebrahim Raisi iráni elnök (b) és az Iráni Atomenergia-szervezet főnöke, Mohammad Eslami
Egy másik erőmű Bushehrben. A képen Ebrahim Raisi iráni elnök (b) és az Iráni Atomenergia-szervezet főnöke, Mohammad Eslami
Fotó: Iranian Presidency / AFP

Mindennek nyomán természetesen óriási a homály. Hiszen örökkön-örökké mást propagál Irán, megint mást a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, a fegyverkezési versenyt szemmel tartó független intézetek, s akkor még szót sem ejtettünk Tel-Avivról, az Egyesült Államokról, az EU irányadó politikusairól s így tovább a végtelenségig. Ami viszont mindennek ellenére százszázalékos biztonsággal kijelenthető, az összes szereplőnél ipari méretekben zajlik a porhintés, miközben Teherán – apró képzavarral élve – atompontosan tudja, mit akar elérni, s ahhoz mit kell (még?) tennie...

Kapcsolódó írásaink