Külföld

Peking szerint Izrael túlmegy az önvédelmen

Izrael Gázai övezetben végrehajtott műveletei túlmennek az önvédelmen – jelentette ki Vang Ji kínai külügyminiszter, akinek szavait a kínai külügyi tárca vasárnap tette közzé.

Peking szerint Izrael túlmegy az önvédelmen
A Gázai övezet határának izraeli oldaláról 2023. október 15-én készült képen füst gomolyog, miután Izrael bombázott egy területet a palesztin enklávé északi részén
Fotó: AFP/Jack Guez

Vang beszélt telefonon szaúdi kollégájával, Feiszal bin Farhán Ál Szaúddal, a megbeszélésen pedig leszögezte: Izraelnek fel kell hagynia a gázaiak „kollektív büntetésével”.
„A feleknek semmi olyat nem szabad tenniük, amely a helyzet eszkalálódását hozná magával” – fogalmazott a kínai tárcavezető, és tárgyalásokat sürgetett.

A beszélgetésen, amelyből a hongkongi South China Morning Post című lap online kiadása is közölt részleteket, Vang leszögezte: Izraelnek „komolyan oda kell figyelnie” a nemzetközi közösség és az ENSZ intelmeire. Hozátette: Peking számára a civilek védelme a legfontosabb.

Ugyancsak vasárnap a CCTV kínai állami televízió azt jelentette, jövő héten a térségbe utazik az ország közel-keleti megbízottja, Csaj Csün, aki igyekszik majd előmozdítani a tárgyalásokat a felek között. A megbízott az utóbbi napokban már telefonon beszélt több magas rangú izraeli és palesztin tisztségviselővel.

Vang Ji szombaton telefonon egyeztetett Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel is. Az amerikai külügyi tárca tájékoztatása szerint a beszélgetésen Blinken felkérte kollégáját, hogy segítsen megakadályozni az Izrael és a Hamász közötti háború kiterjedését.

Peking támogatja a palesztinok „igaz ügyét”

Kína támogatja a palesztin nép „igaz ügyét” nemzeti jogaik megőrzésében - közölte vasárnap Vang Ji kínai külügyminiszter iráni kollégájával a pekingi külügyminisztérium tájékoztatása szerint.

A távol-keleti nagyhatalom diplomáciájának vezetője telefonon beszélt Hoszein Amirabdollahiánnal.

„A Palesztina és Izrael közötti helyzet gyökere az, hogy hosszú ideje háttérbe szorul a palesztin nép szuverenitáshoz fűződő joga” - tudatta a minisztérium tájékoztatása szerint Vang Amirabdollahiánnal. „Ennek a történelmi igazságtalanságnak mielőbb véget kell vetni” - szögezte le a kínai külügyminiszter, nyomatékosítva, hogy Kína továbbra is a béke oldalán áll.

Kapcsolódó írásaink