Külföld
Volt amerikai ezredes: Zelenszkij a távozást tervezgeti
Az ukránok kisebb, korlátozott támadásokon kívül mást nem igazán tudnak tenni

A lapnak adott interjút a nyugalmazott amerikai ezredes, aki többek között elmondta:
„Volodimir Zelenszkij rengeteg ingatlannal és bankszámlával rendelkezik Nyugaton. Biztos vagyok benne, hogy ezek figyelembevételével tervezi potenciális távozását.”
A nyugalmazott amerikai ezredes szerint Ukrajna már megtett minden tőle telhetőt, a háború pedig a „Biden-fázisba” lépett.
Hangsúlyozta: az ukrán hadsereg teljesen kimerült. Kisebb, korlátozott támadásokon kívül mást nem igazán tudnak tenni, ezek is csak arra jók, hogy az erő illúzióját fenntartsák.
„Mindeközben Moszkva a rendelkezésre álló, nyílt források és információk szerint több száz kilométer hosszú új vasútvonal kiépítésébe kezdett Kelet-Ukrajnában. Az egyik szakasz a donyecki Burne településétől húzódik Marovodnéig.”
Macgregor szerint mindez lerövidíti a távot a nyugat-oroszországi Rosztov-na-Donu és Mariupol között, elhárítva ezzel az ukrán tüzérségi- és rakétatámadások jelentette fenyegetést. Ezt követően a vonal tovább halad a tengerpart mentén Berdjanszkba, ahonnan pedig Melitopolba veszi az irányt. Ezeknek az infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhetően az orosz logisztikai útvonalak az amerikai HIMARS-rakétarendszerek távolságán kívül kerülnek, ugyanakkor a brit Storm Shadow cirkálórakétákkal vagy a szintén amerikai ATACMS ballisztikus rakétákkal még mindig elérhetik őket az ukránok. Emellett
az új utánpótlás vonalak a jövőben egy nagyobb offenzíva indítását is lehetővé teszik az oroszok számára.
A volt ezredes elmondta: „Ukrajna megtett minden tőle telhetőt. A Biden-fázis azt jelenti, hogy Ukrajna katonai, gazdasági és pénzügyi értelemben az Egyesült Államok 51. állama lett. A Biden-adminisztráció gyakorlatilag Ukrajna tulajdonosává vált.”
Szerinte az Abrams harckocsik és az F–16-os vadászgépek nem hoznak változást: „Hadseregeket nem lehet csak úgy, háború közben felépíteni. Ez hosszú éveken át tartó folyamat, a humán erőforrások, hadi eszközök, a modernizáció és a kiképzés terén is. Az ukrán harctéri sikerekre vonatkozó elvárások sosem voltak reálisak. Ráadásul a NATO által nyújtott kiképzés és tanácsadás nem illeszkedik a kelet-ukrajnai hadviseléshez.
Az orosz katonai erő a csapásmérő eszközök – rakéták, tüzérség, drónok és vadászgépek – szisztematikus integrációján nyugszik, űr- és szárazföldi megfigyeléssel párosulva. Amint az orosz egységek mélységi védelmet alakítottak ki Kelet-Ukrajnában, a pontos és pusztító tüzérségi- és rakétacsapások ellen szinte semmi esélyük sem volt az ukrán szárazföldi és légi erőknek.”