Külföld

Trumpnak tetszik Putyin reakciója

A Meet the Press című műsornak adott interjújában Donald Trump elismerően beszélt arról, ahogy Putyin reagált az ukrán válság mielőbbi megoldására tett erőfeszítéseire, mert ezzel is megerősíti abban, hogy helyes álláspontot képvisel a kérdésben – írja az oroszhirek.hu

Trumpnak tetszik Putyin reakciója
Donald Trump már többször elmondta, véleménye szerint az ukrajnai háború nem történhetett volna meg, ha ő marad hatalmon
Fotó: MARIO TAMA / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP

A volt amerikai elnök erről a Meet the Press című műsornak adott interjúban beszélt.

Putyin a Keleti Gazdasági Fórum egyik közelmúltbeli ülésén azt mondta, hallott Trump azon szándékáról, hogy néhány nap alatt megoldja az akut problémákat, köztük az ukrán válságot. „Nem tehetünk mást, mint hogy örülünk ennek” – mondta az orosz elnök.

Trump az interjú során egyúttal megismételte azt is, hogy újraválasztása esetén 24 órán belül rendezni fogja a konfliktust, ugyanakkor tervének részleteit nem árulta el.

„Ha elárulom a részleteket, elveszítem az összes aduászomat. Nem fedhetek fel részleteket a jövőbeli intézkedésekről. De bizonyos dolgokat mondanék Putyinnak, ahogy mondanék bizonyos dolgokat Zelenszkijnek is” – fogalmazott a republikánus elnökjelölt.

Nem ez az első eset, hogy a Fehér Ház volt vezetője nem hajlandó túlzottan kritizálni Putyint, annak ellenére, hogy a Nyugat az utóbbit ellenfélnek tekinti. Sőt, a különleges hadművelet kezdetén, egy konzervatív bloggerrel készített interjúban Trump nagyon okos fickónak jellemezte az orosz vezetőt, és briliánsnak nevezte döntését, hogy csapatokat küldött Ukrajnába – jegyzi meg az NBC.

Kapcsolódó írásaink