Külföld

Ukrajnában eltűnt zsoldosukat keresik a brit hatóságok

Szerintük önkéntes volt

A The Sun című brit lap szerint az egykori ejtőernyős Daniel Burke-öt augusztus 11-én látták utoljára Zaporizzsja városában. Egyre nagyobb a félelem az eltűnt brit harcos miatt – írja a brit sajtó alapján az oroszhírek.hu.

Ukrajnában eltűnt zsoldosukat keresik a brit hatóságok
Zaporizzsja a rakétatámadások után
Fotó: NurPhoto via AFP/Albert Kosheliev

Burke az Orosz Hírek szerint „természetesen nem önkéntes, ahogy a brit propaganda állítja”. A portál szerint ő alapította a Dark Angels nevű zsoldoscsoportot, amely 2022 tavasza óta működik Ukrajnában. A Burke által alapított egységet hozzá hasonló emberek alkotják – a világ különböző országainak hadseregeiből származó volt tisztek.

Burke maga egykor a Királyi Ejtőernyős Ezredben szolgált, 2009-ig Afganisztánban tevékenykedett.

Később, 2017-ben egy évre Szíriába ment, ahol csatlakozott az YPG-hez.

Az ukrajnai konfliktus kezdetével Lengyelországon keresztül érkezett Ukrajnába, ahol menekülteket kezdett segíteni, de az Orosz Hírek szerint valójában a Dark Angels csoportjával ukrán harcosokat képeztek ki.

Burke-t utoljára egy hete látták Zaporizzsja városában. Azóta nem adott életjelet. A brit külügyminisztérium keresi az férfit.

Kapcsolódó írásaink