Külföld
Brutális veszteségeket szenvedtek az ukránok a nyugati zsoldosok szerint

Egy amerikai veterán, aki az ukrán különleges erőkkel harcol Donyeck közelében, a portál szerint azt mondta a csatornának, hogy „tucatnyi” emberből álló egysége „85 százalékos veszteséget” szenvedett a város melletti falu elleni két héttel ezelőtti támadás során. A sebesültek csaknem fele valószínűleg sosem épül fel teljesen, de legalábbis tartósan harcképtelen marad.
Egy másik zsoldos azt mondta a csatornának, hogy az ellentámadás első napjaiban súlyosan megsebesült, és hogy zászlóaljának mintegy 80 százaléka azóta megsebesült.
Az ukrán kormány nem közöl veszteségadatokat. Az orosz védelmi minisztérium ugyanakkor azt állítja: Ukrajna több mint 43 ezer katonát veszített az ellentámadás júniusi kezdete óta.
A februárban kiszivárgott Pentagon-dokumentumok szerint, emlékeztet az OroszHírek, Kijev 12 dandárt állított össze a hadművelethez, ezek közül kilencet a NATO képzett ki és szerelt fel. Mivel egy dandár jellemzően 2000-4000 katonát számlál, a veszteségek akár 85 százalékos aránya nagyjából megegyezhet Moszkva számadataival.
Az amerikai hírszerzés és katonai vezetők egyre gyakrabban adnak hangot kétségeiknek az ellentámadás sikerét illetően. Eközben Kijev délre akar nyomulni a Zaporizzsjai területen keresztül, és el akarja érni az Azovi-tenger melletti Melitopol városát, amely kettészakítaná az orosz frontot.
„Egy nap alatt három Leopardot vesztettünk el, mert csak azt mondták nekik, hogy hajtsanak előre egy aknamezőre” – mondta egy nyugati zsoldos az ABC Newsnak, hozzátéve, hogy az újonnan besorozott ukrán katonáknak nincs meg a komplex támadó műveletekhez szükséges kiképzésük.