Külföld
Svédországban megemelik a készültséget
A hírszerzés szerint az országot korábban a lehetséges célpontok közé sorolták, azonban most már kiemelt célpontként tartják számon

A készültségi szint emelésére a fokozódó nemzetközi feszültség miatt került sor, miután néhány szűk csoport által Svédországban és Dániában iszlámellenes szándékkal elkövetett Korán-égetések miatt számos iszlám országban dühös tiltakozások voltak.
Az események különösen heves reakciókat váltottak ki Irakban, ahol a kormány ki is utasította a svéd nagykövetet, miután Bagdadban tüntetők behatoltak a svéd nagykövetségre és felgyújtották az épületet.
„A Svédország elleni fenyegetettség fokozatosan változott, az erőszakos iszlamista szereplők által elkövetett támadások esélye pedig nőtt az év folyamán” – közölte a SAPO.
A svéd hírszerzés szerint az országot korábban a lehetséges célpontok közé sorolták, azonban most már kiemelt célpontként tartják számon.
A belbiztonsági szolgálat július végén kiadott közleménye szerint Svédország hírneve szenvedett csorbát a már jó ideje tartó dezinformációs kampányhoz köthető akciók miatt. Ennek tulajdoníthatóan a hagyományosan toleráns imázs helyett Svédországot most már sok helyen az iszlámmal és a muszlimokkal szemben ellenséges országnak tekintik. Elterjedt az nézet is, hogy Svédországban „tolerálják a muszlimok elleni támadásokat”, és a hatóságok „elrabolják” a muszlim gyermekeket.
„Mindez összességében valószínűleg növeli az erőszakos iszlamista környezetből származó személyek általi fenyegetést” – közölte a SAPO.
A hírszerzés szerint a svéd biztonsági szolgálatok folyamatosan figyelemmel kísérik a svéd állampolgárok és a svéd érdekeltségek elleni külföldi fenyegetéseket.