Külföld
Kisida Fumio: Fontos a béke iránti elkötelezettség!

Kisida Fumio hangsúlyozta a Japánt ért bombatámadásokat, a városok tönkretételét, az Okinava szigetén vívott véres szárazföldi csatákat és a Hirosimára, illetve Nagaszakira ledobott atombombák okozta szörnyű pusztítást is.
A beszédet – amely egyébként nagyon hasonlított a tavalyi évfordulón elmondotthoz – több bírálat is érte, sokan azt vetették ugyanis a kormányfő szemére, hogy egy szóval sem tért ki Japán második világháborús szerepére.
A nap folyamán felszólalt Naruhito császár is, mélységes fájdalmát fejezve ki a Japán által elkövetett atrocitások miatt.
Mintegy 1700 ember egyperces csenddel emlékezett meg az évfordulóról a tokiói Budokan harcművészeti arénában. A megemlékezésen eredetileg Japán több prefektúrájából érkeztek volna képviselők, ám a szigetországban pusztító Lan tornádó, illetve a múlt héten Japánon átsöpört Khanun tájfun és az ezeket kísérő időjárási károk miatt sokan visszamondták részvételüket.
Mindeközben Japán jelentősen növelte védelmi kiadásait: a védelmi tárca tavaly decemberi bejelentése szerint a kormány a következő öt évben megkétszerezi a hadsereg fejlesztésére szánt kiadásokat.
A második világháborús veresége óta pacifizmusát hangoztató országban még soha nem költöttek ilyen sokat katonai célokra, a tervek szerint öt évre számítva 43 ezer milliárd jent (124,5 ezer milliárd forint).