Külföld

Dán igazságügyi miniszter: A hatóságok nagyon komolyan veszik az al-Kaida fenyegetését

Mint mondta, a rendőrség és a hírszerzési szolgálatok szorosan figyelemmel kísérik a helyzetet

Nagyon komolyan veszik a dán hatóságok az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat fenyegetését – jelentette ki kedden Peter Hummelgaard dán igazságügyi miniszter a DR közszolgálati rádiónak nyilatkozva.

Dán igazságügyi miniszter: A hatóságok nagyon komolyan veszik az al-Kaida fenyegetését
Peter Hummelgaard: A hatóságok nagyon komolyan veszik az al-Kaida fenyegetését
Fotó: KENZO TRIBOUILLARD / AFP

Nem sokkal korábban a dán belbiztonsági hivatal (PET) megerősítette, hogy újabb terrorfenyegetés volt Svédországgal és Dániával szemben a Korán-égetések miatt.

Hummelgaard ugyanakkor igyekezett megnyugtatni a dánokat. Mint mondta, a rendőrség és a hírszerzési szolgálatok szorosan figyelemmel kísérik a helyzetet. A szociáldemokrata politikus egyben megerősítette a koppenhágai vezetés azon szándékát, hogy megálljt parancsoljanak a provokációnak tekintett Korán-égetéseknek, részleteket azonban nem említett.

Mindazonáltal a terrorfenyegetés szintjét nem emelték a skandináv országban, az továbbra is negyedik szinten áll az ötfokozatú skálán.

Svédországban és Dániában is az utóbbi hetekben több alkalommal elégették vagy más módon gyalázták meg a muszlimok szent könyvének példányait. A történtek felháborodást és erőszakba hajló tüntetéseket váltottak ki muszlim országokban.

Hétfőre virradóra az al-Kaidához köthető egyik honlapon felhívást tettek közzé, mely szerint a Korán-gyalázások elkövetőit „a legsúlyosabb büntetésekkel” kell sújtani. Az iszlamisták mindemellett a két ország nagykövetségeinek felrobbantására szólítottak fel.

Kapcsolódó írásaink