Külföld
Humanitárius katasztrófa közeledik a menekültek miatt!
Az MSF szerint csak a csádi Adré határvárosba több mint 350 ezer szudáni menekült érkezett

„Az Orvosok Határok Nélkül három menekülttáborban van jelen, amelyekbe naponta kétezer ember érkezik” – hangsúlyozta Susanna Borges, az MSF csádi vészhelyzeti koordinátora.
Szudánban április közepén kezdődött a konfliktus Abdel Fattáh al-Burhán elnök és egykori alelnöke, Mohamed Hamdan Dagalo között. A harcok főként a fővárosra és térségére, valamint a nyugati – Csáddal határos – Dárfúr régióra összpontosulnak. A szudáni egészségügyi minisztérium adatai szerint eddig legalább háromezren vesztették életüket, és hatezernél is többen sebesültek meg a harcokban.
A múlt héten Dél-Dárfúr tartományban újult ki az erőszak több tucat ember halálát okozva.
Az MSF szerint csak a csádi Adré határvárosba több mint 350 ezer szudáni menekült érkezett. Egyúttal felszólította a nemzetközi közösséget és a segélyszervezeteket, hogy nyújtsanak gyors segítséget a menekülteknek.