Külföld
A Bellingcat elemzője szerint újabb puccs készülhet Putyin ellen

Christo Grozev interjújában hangsúlyozta, januárban már egyszer megmondta, hogy Prigozsin Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen fog fordulni, a történtek pedig bele is illettek a jóslatába. Grozev emellett arról is beszélt, hogy már egy nappal korábban sejtette, hogy puccs készül, mert megszaporodtak a telefonhívások a katonai felső vezetés tagjai között.
A Financial Times arra is rákérdezett, hogy Putyin gyengeségének tekinthető-e, hogy a Wagner-vezér még életben van, amire Grozev úgy válaszolt: Putyin elment a tévébe, és árulónak nevezte Prigozsint. Mindenki tudja, mit tesznek az árulókkal, és Putyin nem ezt tette. Holtan akarja látni őt. Ezt még nem tudja megtenni.
A bolgár kutató emellett azt is hangsúlyozta, véleménye szerint hat hónapon belül Prigozsin vagy halott lesz, vagy lesz egy második puccs.