Külföld

Imrán Hánt öt évre eltiltották a közügyek gyakorlásától

A pakisztáni választási bizottság öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától a közelmúltban korrupció miatt elmarasztalt Imrán Hán volt miniszterelnököt – közölte kedden a helyi sajtó.

Imrán Hánt öt évre eltiltották a közügyek gyakorlásától
Imrán Hánt azzal vádolják, hogy illegálisan értékesítette a hivatali ideje alatt kapott állami ajándékokat
Fotó: Anadolu Agency via AFP/Muhammed Semih Ugurlu

A pakisztáni választási bizottság határozata a bírósági ítélet következménye, amely a közügyektől való eltiltásról is rendelkezik. A pakisztáni törvények szerint egy elítélt személy nem indulhat közhivatalért a választási hatóság által meghatározott ideig, de legfeljebb öt évig.

Hánt szombaton ítélték három év börtönre. A politikust a kelet-pakisztáni Lahorban található otthonában tartóztatták le szombaton, majd a főváros, Iszlámábád melletti egyik börtönbe szállították.

A volt kormányfőt azzal vádolják, hogy illegálisan értékesítette a hivatali ideje (2018–2022) alatt kapott állami ajándékokat. Hán védői fellebbeztek az ítélettel szemben. Az ügyet másodfokon az iszlámábádi legfelsőbb bíróság fogja tárgyalni szerdán.

Hán ellen száznál is több eljárás indult azóta, hogy 2022 áprilisában a pakisztáni parlament bizalmatlansági szavazással leváltotta. A politikus több országos tüntetést is szervezett, és előrehozott választások kiírását követeli.

Kapcsolódó írásaink