Külföld

Csak lebutított Taurus rakétákat adnának az ukránoknak

A háború további eszkalációjának elkerülése érdekében korlátoznák a nagy hatótávolságú cirkálórakéták bevethetőségének körét

A német kormánykoalíció kisebbik párjai, az FDP és a Zöldek kifejezetten szorgalmazzák, hogy Berlin Taurus cirkálórakétákat szállítson Ukrajnának, de a háború további eszkalációjától való félelem miatt a liberálisok tettek egy fontos kitételt.

Csak lebutított Taurus rakétákat adnának az ukránoknak
Taurus cirkálórakéta
Fotó: AFP/South Korean Defence Ministry/Handout

Az FDP védelmi szakértője, Marcus Faber a BR24 bajor portál szerint úgy véli, technikailag ki kell zárni, hogy a Taurus cirkálórakétákat Oroszország nemzetközileg elismert határain belül vessék be. Mint kifejtette, erre megvan a lehetőség, ugyanis minden rakéta programozható. Annyit kell tehát csak tenniük a szakembereknek, hogy meghatározzák a tiltott célpontok geoadatait, és rögzítik a fegyver irányítórendszerében – fejtette ki Faber BR24-nek.

A szövetségi védelmi minisztérium szóvivője nem kommentálta a felvetést, azt mondta, biztonsági okokból nem árulhat el részleteket a fegyverrendszer műszaki képességeiről.

Az 500 kilométeres hatósugarú Taurus szállításáról megoszlanak a vélemények Németországban. A kereszténydemokrata CDU alapvetően támogatja az ötletet, testvérpártja, a bajor CSU ellenzi. A legnagyobb kormánypárt, az SDP álláspontja nem egyértelmű, míg a jobboldali AfD Ukrajna támogatásának teljes leállítása mellett van.

Kapcsolódó írásaink