Külföld
Fontos kérdésekről dönthetnek Putyin és Erdoğan csúcstalálkozóján + VIDEÓ
A török elnök minden követ megmozgat, hogy újra hatályba léphessen a fekete-tengeri gabonaegyezmény

„Erdoğan elnök szerdán telefonbeszélgetést folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A beszélgetés során a vezetők megállapodtak Putyin törökországi látogatásáról” – áll a Kreml RIA Novosztyihoz eljuttatott közleményben. A látogatás lehetséges időpontjait nem közölték.
Emellett Erdoğan biztosította Putyint arról, hogy Ankara továbbra is erőfeszítéseket tesz a gabonaüzlet újraindítására. Szerinte, ha a fekete-tengeri kezdeményezés sokáig nem működik, abból senkinek sem lesz haszna. A török vezető a beszélgetés során a megállapodást „a béke hídjának” minősítette.
A Kreml szerint Putyin felvázolta Oroszország elvi álláspontját a gabonaüzlet felmondásával kapcsolatban. Felhívta a figyelmet arra, hogy a keretszerződésből Moszkvára eső feladatokat és kötelezettségeket az orosz fél maradéktalanul teljesítette, a Nyugat azonban nem, így az újabb hosszabbítás értelmét vesztette. Putyin ugyanakkor nem zárta ki a visszatérést az alkuhoz, de hangsúlyozta, hogy az első lépést a Nyugatnak kell megtennie.
Az Anadolu hírügynökség a török elnöki hivatal közleménye alapján azt írta: Erdoğan elnök megköszönte kollégájának a törökország erdőtüzek elleni harchoz nyújtott segítséget, és elégedettségét fejezte ki az orosz turisták Törökország iránti növekvő érdeklődésével kapcsolatban. Hozzátette, hogy az idei e tekintetben rekord év lehet.
Putyin és Erdoğan mostani telefonbeszélgetése a tizedik az év eleje óta. Áprilisban pedig a két vezető virtuálisan „találkozott”, azon az ünnepségen, amelyen a nukleáris üzemanyagnak a Törökország Akkuyu Atomerőműbe való szállítását ünnepelték. Putyin és Erdoğan legutóbbi személyes találkozójára 2022 októberében került sor – tette hozzá a fentiekhez a TASZSZ.